6.rész

Harry szemszöge:
 Annyira mehetnékem van. Nem tudok mit kezdeni magammal. Ráadásul kicsit ideges is vagyok, mert ma egy csomó üzenetet kaptam, hogy mennyire szarok vagyunk, és tűnjünk el a szakmából. Hiába mondja az ember, hogy nem érdekel nem foglalkozom vele. Önmagát nem csaphatja be. És dühös leszek az ilyen e-mailektől. Szóval arra jutottam kicsi magányra van szükségem, és kiszellőztettem majd a fejem, szóval elmegyek egy parkba vagy nem tudom. Csak úgy sétálni. Összekaptam magam, és indultam is. Nem haboztam sokat.
- Srácok lelépek. - kiabáltam.
- Hova? - kérdezte Zayn.
- Sétálni. Kell egy kis levegő.
- Minden oké? - aggódott Nial. De nem csak ő. Mindannyiuk szemében láttam az aggódás jeleit.
- Persze. - pacsiztam le mindenkivel. - Nem tudom mikor jövök haza.
- Csak nyugodtan. - veregetett háton Louis.
- Aztán ne sokat depizz haver. - szólalt meg Liam.
- Soha. - és mind elmosolyodtunk. - Na majd jövök. Hali.
 Még nem tudtam, hogy merre vezet az utam. Csak egymás után tettem a lábaim és sétáltam a semmibe. Nem volt célom. Annyira vágytam, hogy mindent alaposan átgondolhassak.
Nial szemszöge:
 Nagyon aggódom Harry miatt. Szomorúnak tűnt mikor elment. Bár tudnám, hogy hova ment, vagy, hogy mi bántja. Remélem ez a séta valahogy rendbe hozza  Egyedül akart kicsit lenni. És, hogy a rajongók se támadhassák le egy szuper kapucni mögé rejtette arcát. Mivel aggódtam, ezt valahogyan csillapítanom kellett. Szóval ettem.
 Gondoltam ne búslakodjon mindenki, elővettem a gitárom, és belekezdtem a kanapén. Little Thing. Aztán mindenki beszállt, és együtt énekeltünk. Bár hiányzott Harry, de mi sem szomorkodhatunk. Sokáig énekeltünk, gitároztunk. A gitárom természetesen kézről kézre járt, és minden új dalt valaki más kezdett játszani. Jó volt ez a közös együtt éneklés. Harry kár, hogy nem lehetett részese.
- Szerintetek mi lehet Harryvel? - kérdeztem.
- Nem tudom, de aggódom érte. Elég letört volt. - válaszolt Louis.
- Szerintem kicsit sok levelet kapott. És besokallhatott. Mármint nem pozitív levélre gondolok. - mondta Liam.
- Figyeljetek. Mi lenne, ha csinálnánk neki valami meglepetést. Nem hatalmas dologra gondoltam. Csak, hogy feldobjuk a napját. - hozta fel Zayn.
- Én benne vagyok. - mondtam.
 Így kezdődött a nagy meglepetés.
Lexi szemszöge:
 Nemet akartam mondani a telefonba Stellnek. Azt, hogy nem lesz semmi bajom. De nem bírtam. Ismét rosszul lettem, és egy neee.. kiáltást hallott szegény. Biztosan aggódik. Levegőhöz alig jutottam, és a szívem is borzasztóan fájt. Szédültem, és hányingerem volt. Sírni kezdtem ahogyan ilyenkor mindig. Mert nem bírtam ezt a fájdalmat. Majdnem belehaltam. Olyan volt mit a halál előtti perceim. Eddig is rettenetes volt, de most különösen. Komolyan azt hittem ott halok meg. Valaki vagy inkább valakik futó lépéseit hallottam felfelé a lépcsőn. Az ajtó kicsapódott. Én pedig nem bírtam tovább és, a padlónak csapódtam. Összeestem. De előtte még meghallottam Stell keserves sikolyát.
- Ne. Lex ne. Könyörgöm... - biztosan mondott egy csomó mindent még utána.
Stell szemszöge:
- Uram atyám  - hebegtem. - Gyerünk adjuk be neki a gyógyszerét. Kat, nem hagyhatjuk meghalni. Könyörgöm. Valamit tennünk kell. Mit csináljunk? - és itt keservesen kiabáltam.
- Mentőt nem hívunk az biztos.
- Nem gondoltam rá. De nem... Kat mit csináljunk most?
- Nem tudom. - egy pohár vízzel öntötte le Lexit. Majd pofozni kezdte. Lement a konyhába, és egyből vissza is jött.
- Mit csinálsz? - kérdeztem.
- Hol a gyógyszere?
- Az a fiók. - mutattam egyik fiókjára.
- Ez az utolsó tabletta. Ma már semmi esetre nem lehet rosszul. Holnapra valahogy szerzek neki. - egy kanállal porrá őrölte a tablettát, és egy pohár vízbe öntötte. Összekeverte, és Lex szájába öntötte.
- Szerinted le fogja nyelni?
- Próbálkozni lehet.
 Lex köhögni kezdett, és torkán lecsurgott az orvosság. Az addigi nyugtalanságom alább hagyott, de még nem tűnt el teljesen.
Lexi szemszöge:
 Köhögőrohamot kaptam, és valami lefolyt a torkomon. Szemeim fájtak. Próbáltam megmozdulni de nem ment.
- Lex hallasz? - kérdezte Stell. Csak bólintani tudtam. Másra képtelen voltam.
- Még rosszul vagy? - faggatott tovább. Ismét bólintottam.
- Tudsz beszélni? - fejemmel pedig nemet intettem.
 Kat a csuklómra, bokámra, és homlokomra borogatást hozott. Szívószállal egy liter vizet a szervezetembe juttattak  Kinyitották az ablakot a friss levegő érdekében. Halk lágy zenét kapcsoltak be, testemet is felráncigálták az ágyra óvatosan. Egy kis idő után jobban lettem.
- Alakul. - szólaltam meg halk, erőtlen, rekedt hangon.
- Ez remek Lex. Mindjárt jobban leszel. - biztatott Stell. Ő mindig ilyenkor mellettem volt.
- Beszélj! - kérleltem.
- Tudod most nagyon megijedtem. Eddig is voltak rosszulléteid, de ez most betette a kaput. Azt hittem meg fogsz halni Lex. Rettenetesen aggódtam, és féltem. - szünetet tartott, és könnyezni kezdett. Folytatta. - Az első gondolatom az volt, hogy mentő. De eszembe se jutott volna tárcsázni. Ha kiderülne a dolog, akkor annak nem lenne jó vége. És a tudat, hogy ők lehet, hogy meg tudnák menteni az életed, de nem hívhatom fel, borzalmas. Minden az én hibám. Ne haragudj. Nem kellett volna linkelnem azokat a szarokat.
- Nem a te hibád.
- Csak azért tettem, mert biztosra vettem, hogy rosszul leszel. És mivel erről nem tud még anyukád sem, ezért nem akartam, hogy ez a suliban történjen meg.
- Megértem Stell. Ne aggódj. Jobban vagyok. És hidd el helyesen cselekedtél. - felültem már az ágyon, és a borogatásokat is levettem magamról.
- Ma már ne gondolj semmire oké? Elfogyott a gyógyszer. Kat szerez neked még holnapra.
- Egy még van. Elraktam a doboztól külön, hogy az a vészhelyzet adag. Ha gáz van azt be tudom venni. Már szinte semmi bajom. De el szeretnék menni sétálni egyedül kicsit.
- Nem kockázatos?
- Nem.
- Jó ha ezt akarod, úgysem tudlak megállítani. Vigyázz magadra nagyon, a pótadag legyen nálad, és a gyors hívást az utolsó pillanatban még be tudd nyomi úgy csináld. Ha nem szólsz bele öt másodpercig lekövetem a beépített GPS-én keresztül.
- Nyugi nem lesz semmi gáz. Köszönök mindent. Átöltöztem, és indultam is.