Úgy döntöttem a mai napot kikapcsolódással töltöm. Így gondoltam egyet, összepakoltam a cuccaim és elindultam egy hotelbe. A srácoknak hagytam üzenetet a hűtőn, hogy hova mentem. Behuppantam a kocsimba elfordítottam a slusszkulcsot és a motor egyből fel is bőgött.
Annyira kifacsartnak éreztem magam a napokban, hogy egy wellness hétvége biztosan jót fog tenni. Amint megérkeztem, a recepcióra vezetett utam. Bejelentkeztem, és a kulcskártyával a kezemben a lift felé vettem az irányt. 15. emelet, 481-es szoba. A liftben nem egyedül voltam. Egy idős házaspár volt a társaságom. Nagyon aranyosak voltak. Rájuk mosolyogtam és kiléptem a liftből. A bőröndömet magam után húzva nézegettem a szobák számát. Megpillantottam a 481-es számot, lehúztam a kártyát, és kitárult előttem a nyugalom ajtaja. Beléptem, és a hálóba léptem. Meglepetésemre az ágyamban aludt valaki. Hogy kerül ide valaki más? Viccesnek találtam a helyzetet. Közelebb mentem, és elképedtem. Egyenletesen szuszogott egy lány az ágyamban. Mondjuk most már nem voltam olyan biztos, hogy ez egyáltalán az én szobám.
Hosszú szempillái árnyékot vetettek hibátlan arcán. A bőre fakó volt, mintha soha életében nem érte volna nap. Kezeit a takaró fölött pihentette, ami hosszú vékony kecses zongorista ujjakban végződött. Körmei halvány rózsaszínben pompáztak. A haja fejét ölelte körül. Kócosnak és egyben selymesnek tűnt. Barna hullámos hosszú hajkoronája szinte csillogott. Egyszer csak szemei kipattantak. Rémülten ugrottam hátra.
- Mit nézel? És ki vagy te? Hogy jutottál be? És mégis, hogy képzelted ezt? - kezdett őrült hadarásba.
- Én is kérdezhetném. - mondtam.
- Hogy miért nézlek miközben a szobádban alszol? - vonta fel szemöldökét.
- Hogy mit keresel a szobámban.
- Ez az én szobám.
- Kizárt. - szálltam vitába.
- Reggel óta itt vagyok.
- Az egy dolog. - legyintettem. Fogtam a cuccom, és elindultam a recepcióra, hogy megkérdezhessem mégis mi folyik itt.
- Most meg hová mész? - kérdezte.
- El innen. Kiderítem, hogy kié a szoba.
- Veled megyek, mert a végén visszajössz és közlöd, hogy a te szobád, pedig meg se kérdezted.
- Igazán kedves feltételezés. Nem is ismersz de egyből hazugnak hiszel.
- Nem szükséges ismernem téged. Lesüt rólad. Közönséges celeb. - sértegetett.
- Kedvességed határtalan. Mégis ki vagy te?
- Amalia Karta. - lépdelt előttem magassarkújában. - Jellemző, hogy nem tudod ki vagyok.
- Kellene?
- Illene. - fordult meg indulatosan.
- Mert?
- Az ország legjobb zongoristája vagyok. 8 éves korom óta minden egyes versenyen elhoztam a fődíjat. Többször szerepeltem a TV-ben, mint te, és ezerszer több koncertem volt.
- Ettől függetlenül nem előírásszerű, hogy ismerjelek.
- Jobban megérdemlem, hogy felismerjenek, mint te. Csak az emberek nem nyitottak a klasszikus zenére. Befordulnak. Elképesztő, hogy a hülye pop meg rap számokat többre tartják.
- Micsoda pozitív ember vagy. - motyogtam.
- Hogy lennék pozitív, miután a saját szobámban mikor pihennék bámultál. Nem fogom rendesen kipihenni magam.Szerinted miért jöttem ide?
- Te feküdtél az én ágyamban Miss.
- Ezt szívd vissza. - emelte fel fenyegetően mutatóujját.
- Kizárt. De legalább elmondhatod a sajtónak, hogy jártál az ágyamban. Akkor felismernének az emberek.
A lift ajtaja kinyílt, és Amalia kiviharzott. A recepciós pulthoz sietett, és heves gesztikulálások közepette egyszer csak felém bökött, pont mikor odaértem.
- Szóval hölgyem, lenne kedves elmondani nekem, hogy mi ez a biztonsági rendszer, hogy bármiféle jött ment bejöhet a szobámba?
- Elnézését kérjük Miss Karta. Valamelyikük átmehet a 325-ösbe.
- Mr Styles biztosan megérti, majd. Csak adja neki oda a másik kulcskártyát. A régit pedig szerezze vissza, mielőtt megint bejön bámulni.
- Én nem megyek el abból a szobából. Amalia neked kell lelépned. - mondtam.
- Az az én szobám. - sziszegte a fogai között.
- Nem az én szobám. - szálltam ismételten vitába.
Mindketten a recepciós hölgyre néztünk, aki riadt arckifejezéssel bámult ránk.
- Ezt maguknak kell eldönteni. - emelte fel a kezeit.
- Én nem megyek el. - fonta karba a kezeit Amalia.
- Én sem. - mondtam.
- Akkor harc a szobáért. - vágott dühös képet Amalia.
- Elfogadom a kihívást.
Mind a ketten a lift felé siettünk, a recepciós pedig még mindig riadt tekintettel nézett, a kulcskártyával a kezében, és azt kérdezte, hogy akkor melyikünknek adja a kártyát. Mi pedig már el is tűntünk a liftben.
Hatalmas csúszással ugyan, de itt a kövi rész. Jó olvasást.
Xo ;*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése