II. évad 9.rész (+18)

Lexi szemszöge:

 Adam szája egyetlen pillanatra sem hagyta el az enyémet. Amint felért velem az emeletre, egy szobába értünk. Berúgta az ajtót, és a hatalmas ágyra zuhant velem. Keze a csípőmön volt, és továbbra is szenvedélyesen falta az ajkaim. Megrészegített a pillanat. A gondolataim homályosak voltak, a tetteink beszéltek helyettünk. Fájdalmas volt a gondolat is, hogy egyszer ennek vége szakadhat. De nem akartam ezen agyalni. Most még semmiképpen sem. Elengedtem magam, és a jelenre koncentráltam.

 Adam kezei felfedezőútra indultak. Az én kezeim, pedig a pólója alá csúsztak. Ujjaim végig futtattam feszes hasán. Minden egyes izmot ki tudtam tapintani. Olyan más volt most, mint eddig. Egyszer csak lekerült rólam a ruhám. Felbátorodtam, és megragadtam Adam pólóját, és egy másodperc töredéke elég volt, hogy levegyem róla.

 Egy gondolat villant meg lelki szemeim előtt. Biztosan akarom? Igyekeztem nem erre gondolni. Szeretem. Legalább is azt hiszem. Vagy mégsem? Ugrott elő ismét egy kérdés. De hogyan lehetek én itt most olyan valakivel akit nem szeretek. Nem akarom még egyszer elkövetni azt ami Harryvel történt. Szerelemből akarok lefeküdni valakivel. És ha nem szeretném az rajtam fekvő, és hevesen csókoló fiút, akkor nem lennék ilyen helyzetben. Biztosan szeretem. Csak most megingottam kicsit, mert ezzel magasabb szintre lép a kapcsolatunk. Ez egy nagy lépés. Amit meg kell hoznom. Semmi gond. Mindig lehetnek az embernek kétségei.

 Ismét elmerültem Adam csókjában. Olyan érzelmes volt. Majdhogynem felfalt. Idő közben a farmerja is lekerült róla. Nagyon kevés választott el tőle. Aggodalmam mintha megérezte volna, homlokát az enyémnek támasztotta, és suttogva kérdezte meg.

- Biztos?

- Igen. - kezdeményeztem ismét a csókcsatát.

 Adam a nyakamra lágy puszikat nyomott. És fájdalmasan lassan haladt lefelé. A hasamnál megállt, és gyakorlott mozdulattal kapcsolta ki a melltartómat. Amit így leesett rólam. Visszatért a számra. A maradék textil is eltűnt rólunk. Csak ketten voltunk a sötétben. Adam szemébe néztem és nem láttam valamit. Valami hiányzott. Valamire amire szükségem van. Megriadtam, de nem mutattam ki. Ennek nem így kellene mennie...

 Ritmikusan mozgott rajtam, minden sötétté vált előttem. Már nem gondoltam azokra, amikre pár perccel ezelőtt. Adam hajába markoltam, mire ő megcsókolt. Tisztán kivehető volt mind a 26 tetoválása.

- Szeretlek. - suttogta dallamos hangon.

- Én is. - és akkor abban a pillanatban komolyan gondoltam.

 Úgy éreztem minden jó így, ahogyan van. Nem kerestem semmit, amibe beleköthetnék. Úgy gondoltam, csak hibák után kutattam, hogy eltaszítsam magamtól. De nem akarom letaszítani. Azt szeretném, ha mellettem lenne. Ha ezerszer ölelne még magához. Nem hiszem, hogy Adam bármikor is magamra hagyna. Nem félek többé. Már rájöttem. Rájöttem, hogy nekem így megfelel. Jó vele lenni. Ha pedig másképp alakultak volna a dolgok szomorú lennék.

 Adam megcsókolt, aztán legördült rólam, és átölelt. Puszit nyomott a hajamra. És halkan beszélni kezdett.

- Nem bántad meg? - ijesztően ismerős volt a kérdés.

- Nem. - mosolyogtam rá.

- Ki kell használnunk a hétvégét, szóval menjünk, és üljünk be valahova.

 Elmentünk zuhanyozni KÖZÖSEN (!!). A következő pillanatban pedig, már a kocsiban ültünk, és Ella Eyre deeper címú számát énekeltük együtt. A fellegekben éreztem magam. Nem gondoltam, hogy bármi elválaszthat minket. Lassítottunk, majd megálltunk a kocsival.

 Sétáltunk egy tó körül, és sokat beszélgettünk.

 Következő állomásunk egy étteremre esett. Legalább is mi azt hitük, hogy. De mint később egy lakó hangos kiabálásából, kiderült, hogy az az ő két székecskéje. Szóval ezért nem jött senki felvenni a rendelést. Futásnak eredtünk, mert a néni a rendőrséget szerette volna értesíteni. Nem gondoltuk a legjobb ötletnek, így kézen fogva futottunk el, hangosan nevetve. Aztán beültünk egy valós kávézóba, én egy kapucsínót rendeltem, Adam pedig egy csésze fekete kávét. Még sokáig nevettünk a nénin. Elszaladt velünk az idő. De nem is érdekelt. Már úgy kellett minket kipaterolni a kávézóból, hogy ők zárnak. Amin szintén hatalmasat nevettünk. Adam sétán közbe magához vont, és mélyen a szemeimbe nézett. A szemei is mosolyogtak ajkaival együtt.

- Ez volt életem legjobb napja. - mondta.

- Én is nagyon jól éreztem magam.

- Muszáj, hogy vége legyen? - tette fel a költői kérdést.

- Igen. - nevettem.

- Minden napom azt szeretném ha ilyen lenne veled. - hajolt felém.

- Akkor legyen így. - csókoltam meg.

Yepp-yepp új rész :D Remélem tetszett. ;) Komikat feliratkozókat még mindig szívesen fogadom!! <3

xo

II. évad 8.rész

Harry szemszöge:
 Úgy döntöttem a mai napot kikapcsolódással töltöm. Így gondoltam egyet, összepakoltam a cuccaim és elindultam egy hotelbe. A srácoknak hagytam üzenetet a hűtőn, hogy hova mentem. Behuppantam a kocsimba elfordítottam a slusszkulcsot és a motor egyből fel is bőgött.
 Annyira kifacsartnak éreztem magam a napokban, hogy egy wellness hétvége biztosan jót fog tenni. Amint megérkeztem, a recepcióra vezetett utam. Bejelentkeztem, és a kulcskártyával a kezemben a lift felé vettem az irányt. 15. emelet, 481-es szoba. A liftben nem egyedül voltam. Egy idős házaspár volt a társaságom. Nagyon aranyosak voltak. Rájuk mosolyogtam és kiléptem a liftből. A bőröndömet magam után húzva nézegettem a szobák számát. Megpillantottam a 481-es számot, lehúztam a kártyát, és kitárult előttem a nyugalom ajtaja. Beléptem, és a hálóba léptem. Meglepetésemre az ágyamban aludt valaki. Hogy kerül ide valaki más? Viccesnek találtam a helyzetet. Közelebb mentem, és elképedtem. Egyenletesen szuszogott egy lány az ágyamban. Mondjuk most már nem voltam olyan biztos, hogy ez egyáltalán az én szobám.

Hosszú szempillái árnyékot vetettek hibátlan arcán. A bőre fakó volt, mintha soha életében nem érte volna nap. Kezeit a takaró fölött pihentette, ami hosszú vékony kecses zongorista ujjakban végződött. Körmei halvány rózsaszínben pompáztak. A haja fejét ölelte körül. Kócosnak és egyben selymesnek tűnt. Barna hullámos hosszú hajkoronája szinte csillogott. Egyszer csak szemei kipattantak. Rémülten ugrottam hátra.
- Mit nézel? És ki vagy te? Hogy jutottál be? És mégis, hogy képzelted ezt? - kezdett őrült hadarásba.
- Én is kérdezhetném. - mondtam.
- Hogy miért nézlek miközben a szobádban alszol? - vonta fel szemöldökét.
- Hogy mit keresel a szobámban.
- Ez az én szobám.
- Kizárt. - szálltam vitába.
- Reggel óta itt vagyok.
- Az egy dolog. - legyintettem. Fogtam a cuccom, és elindultam a recepcióra, hogy megkérdezhessem mégis mi folyik itt.
- Most meg hová mész? - kérdezte.
- El innen. Kiderítem, hogy kié a szoba.
- Veled megyek, mert a végén visszajössz és közlöd, hogy a te szobád, pedig meg se kérdezted.
- Igazán kedves feltételezés. Nem is ismersz de egyből hazugnak hiszel.
- Nem szükséges ismernem téged. Lesüt rólad. Közönséges celeb. - sértegetett.
- Kedvességed határtalan. Mégis ki vagy te?
- Amalia Karta. - lépdelt előttem magassarkújában. - Jellemző, hogy nem tudod ki vagyok.
- Kellene?
- Illene. - fordult meg indulatosan.
- Mert?
- Az ország legjobb zongoristája vagyok. 8 éves korom óta minden egyes versenyen elhoztam a fődíjat. Többször szerepeltem a TV-ben, mint te, és ezerszer több koncertem volt.
- Ettől függetlenül nem előírásszerű, hogy ismerjelek.
- Jobban megérdemlem, hogy felismerjenek, mint te. Csak az emberek nem nyitottak a klasszikus zenére. Befordulnak. Elképesztő, hogy a hülye pop meg rap számokat többre tartják.
- Micsoda pozitív ember vagy. - motyogtam.
- Hogy lennék pozitív, miután a saját szobámban mikor pihennék bámultál. Nem fogom rendesen kipihenni magam.Szerinted miért jöttem ide?
- Te feküdtél az én ágyamban Miss.
- Ezt szívd vissza. - emelte fel fenyegetően mutatóujját.
- Kizárt. De legalább elmondhatod a sajtónak, hogy jártál az ágyamban. Akkor felismernének az emberek.
 A lift ajtaja kinyílt, és Amalia kiviharzott. A recepciós pulthoz sietett, és heves gesztikulálások közepette egyszer csak felém bökött, pont mikor odaértem.
- Szóval hölgyem, lenne kedves elmondani nekem, hogy mi ez a biztonsági rendszer, hogy bármiféle jött ment bejöhet a szobámba?

- Elnézését kérjük Miss Karta. Valamelyikük átmehet a 325-ösbe.
- Mr Styles biztosan megérti, majd. Csak adja neki oda a másik kulcskártyát. A régit pedig szerezze vissza, mielőtt megint bejön bámulni.
- Én nem megyek el abból a szobából. Amalia neked kell lelépned. - mondtam.
- Az az én szobám. - sziszegte a fogai között.
- Nem az én szobám. - szálltam ismételten vitába.
 Mindketten a recepciós hölgyre néztünk, aki riadt arckifejezéssel bámult ránk.
- Ezt maguknak kell eldönteni. - emelte fel a kezeit.
- Én nem megyek el. - fonta karba a kezeit Amalia.
- Én sem. - mondtam.
- Akkor harc a szobáért. - vágott dühös képet Amalia.
- Elfogadom a kihívást.
 Mind a ketten a lift felé siettünk, a recepciós pedig még mindig riadt tekintettel nézett, a kulcskártyával a kezében, és azt kérdezte, hogy akkor melyikünknek adja a kártyát. Mi pedig már el is tűntünk a liftben.

Hatalmas csúszással ugyan, de itt a kövi rész. Jó olvasást.
Xo ;*

II. évad 7.rész

Lexi szemszöge:
- Menjünk le enni. - mondtam. - Farkas éhes vagyok.
- Te mikor nem? - mosolygott Adam.
- Ööö... ami azt illeti mikor alszom. Talán akkor. - gondolkoztam.
- Bolondom. - puszilta meg a homlokomat.
 Lementünk az étkezőbe, ahol már mindenki köddé vált. Üresnek tűnt az egész ház. Anya lehet, hogy elment dolgozni, és az is előfordulhat, hogy Kar elment bevásárolni.
- Úgy látszik egyedül maradtunk. - mondtam.
- Jól hangzik. - vigyorgott, mire elnevettem magam.
- Remélhetőleg lesz elég időnk kihasználni a dolgot. - néztem a szemébe.
- Mára igazából mást terveztem. - ült le az egyik székre.
- Amit nem osztasz meg velem. Hogy is felejthettem el? - ültem le én is.

 Falatozni kezdtünk, közben pedig jót beszélgettünk.
Niall szemszöge:
 Az elmúlt napokat külön töltöttük a srácokkal. Én haza mentem meglátogatni a családomat. Nagyon hiányoztak már. Mindent elmeséltem. Minden nap beszélünk telefonon, de az nem ugyan az. Csak anyunak meséltem Lexiről. Mosolyogva hallgatta végig a mondandómat, majd nagy bölcsen tanácsokat adott. Ez az idő a családdal mennyei volt. Elmentünk étterembe is, ami fantasztikus volt. Jól esett feltöltődni velük egy kicsit. Ma érkeztem vissza Londonba. Amint beestem a házba, mindenki ott volt. Lou pedig kitalálta, hogy menjünk el valamerre. Így elmentünk moziba. Megnéztünk egy filmet, aztán hirtelen mindenkinek dolga akadt. Én hazamentem, hogy kipakoljam a holmimat. Így is tettem, aztán felnéztem a netre. Ahol egyérdekes levéllel találtam szembe magam.
"Regisztrálj. Előítéletek nélkül könnyebb." Megnyitottam, és érdekesnek találtam. Így regisztráltam magam. Ez egy olyan oldal, mint ki derült, hogy személyazonosság nélkül beszélgethetsz emberekkel. Nincs megadva semmi, csak név. Ráírhatsz bárkire, és beszélgethettek. És ha valaki szimpatikus többször is beszélgethettek. Azért is fogott meg, mert így senki nem tudja ki vagyok. És megismerhetek tök jó arcokat is. Szeretek beszélgetni. De amióta híresek lettünk, azóta senkiben nem lehet megbízni. Nem tudhatod ki barátkozik veled a figyelem miatt. Nézelődni kezdtem az oldalon, és ráírtam random emberekre. Egész jól elcsevegtem velük.
Lexi szemszöge:
 Adammel úton vagyunk hozzájuk, hogy átöltözhessen, amit én már megtehettem otthon. Félek, hogy nem lesz jó az alkalomhoz a ruhám. Adam azt mondta, hogy tökéletes, de ő fiú.Nem ért az ilyenekhez. Szerintem még egy melegítőben is elvinne tökéletes címszó alatt egy esküvőre. Egy szóval nem kicsit aggódom. Főleg, mert azt mondta, hogy ott alszunk.
- Adam, de komolyan mondom, ha röhejesen fogok festeni sírva elfutok, és nem állok veled szóba. - mondtam már a kocsiba, mikor már ő is átöltözött.
- Mondtam már, hogy tökéletes leszel így. Nincs hatalmas divatérzékem, de nem vagyok hülye. - mosolygott.

- Csak olyan ideges vagyok. - mondtam kinézve az ablakon.
- Nem kell. Minden szuper lesz. A ruháddal együtt. - simította meg a kezem.

- Jól van lehiggadtam.
 Körülbelül fél órányi kocsikázás után Adam leállította a kocsit.
- Megérkeztünk. - mondta mosolyogva, amitől majd megőrültem.
- Ne nézz így rám. - mondtam elfordulva.
- Miért?
- Mert megőrülök tőle. - néztem a szemébe.
- Jó értelemben?
- Igen. - mosolyogtam.
- Én mikor reggel megláttalak megőrültem. - vigyorgott.
- Dilis. - csókoltam meg.
- Édes istenem. Ki se szálljunk a kocsiból. Egész nap eltűrném ezt. - mondta, miután szétváltunk. Homlokaink összeértek.
- Úgy érted ezt? - csókoltam meg ismét.
- Tökre úgy értem. - mondta kissé zihálva.
- Vagy ezt? - ismételten csókcsatát indítottam.
- Mit csinálsz velem Lexi? - kérdezte angyali mosollyal az arcán.
- Megcsókollak? - értetlenkedtem.
- Nem csak erről van szó. - mondta.
- Hát miről? Megbántottalak valamivel? - ijedtem meg.
- Dehogy is. - simította meg az arcom. - Elvarázsolsz. - mondta.
- Szeretlek. - néztem mélyen a szemébe.
- Mindennél jobban. - mondta. Nyomot egy gyors puszit a számra, és kiszálltunk a kocsiból.

- Ez nem a nyaralótok? - kérdeztem.
- De igen.
- Imádom ezt a helyet.
- Én is.
 Bementünk és lepakoltuk a cuccainkat. Anyának írtam, hogy ma a hétvégét Adammal töltöm a nyaralójukban. Sokat voltam már itt. Mikor Adam családja partikat tartott. De még Adammal kettesben nem voltam itt. Most ezerszer másabb volt a légkör.
- A szüleid tudják, hogy elhoztál ide? - kérdeztem.
- Igen hagytam nekik üzenetet. - mondta. - Hogy tetszik? Örülsz, hogy ide jöttünk?
- Jobb helyen nem is lehetnénk. - öleltem meg.
- Kimenjünk a kertbe?
- Igen. Olyan szép. Mindig is elkápráztatott az a kert.
 A kert tényleg elbűvölő. Befeküdtünk a hintaágya, és ott beszélgettünk. Hátborzongató volt. Kirázott a hideg, hogy Adam mellettem van. Jó értelemben természetesen. Annyit beszélgettünk, meg hülyéskedtünk, hogy majdnem kiestünk a függőágyból.
- Menjünk be inni valamit. Én már szomjan haltam. - mondta. - Mit kérsz?
- Narancslevet.

- Jéggel. Parancsolj. - nyomta a kezembe a poharat.
- Koccintsunk. - mondtam lelkesen.
- Mire szeretnél? - kérdezte.
- Ránk. Erre a tökéletes hétvégére.
 Koccintottunk, ittunk egy kortyot, és Adam megcsókolt. Elejtettük a poharainkat. De nem törődtünk vele. Csak mi számítottunk semmi más. Kizártunk minden létező dolgot. Adam keze a tarkómon volt, az enyém a hajában.  Egyszer csak felkapott, és megindult velem fel a lépcsőn. De még akkor is csak egymást faltuk.



Hello, hello husikáim. Mi a helyzet? Ismét új részt hoztam nektek. Remélem örültök. :) Én nagyon. Személy szerint bejön ez a rész. Bármilyen önzően hangzik. :D Legalább is úgy érzem eddig ez volt a legjobb rész a blogban. Nektek mi a véleményetek? Iratkozzatok fel, és komizzatok. <3 Innen folytatom a lehető leghamarabb. Jövőhéten mindenképpen jön a kövi rész. Túl az 1500 látogatón. Yes. :) Mindenkinek nagyon köszönöm. Mind az 1562-töknek. :D Nagyon szeretném, hogy legyen ez még százszor több is. :)

xoxo

II. évad 6.rész

 Egy mellkason feküdtem. Mikor ezt észrevettem, kicsit meglepett a dolog, de lassacskán de beugrottak a tegnapi történések. Örültem, hogy Adam velem van. Szavakba nem tudom önteni milyen érzés. A gyomromban pillangók repkednek, a torkomban gombóc, és olyan ájulós sírós hangulat kerget. Mondjuk az is lehet, hogy bujkál bennem valami. Lehet, hogy el kellene látogatnom az orvoshoz. Mondjuk, ha kinevetne azt eléggé mellre szívnám.

 Feltápászkodtam Adamről, vagyis inkább igyekeztem kikecmeregni az öleléséből, hogy őt ne keltsem fel. Nem jártam sikerrel. Visszarántott, és szorosan magához húzott.
- Hova mész? - kérdezte rekedt hangon.
- Fogat mosni, és zuhanyozni. - válaszoltam én is reggeli hangomon.
- Mmmm.... - nyöszörgött. - Aludjunk még.
- Suli van. - nevettem.
- Hagyjuk ma ki. Felhívom anyut, hogy telefonáljon be. És te is beszélsz anyukáddal.
- De akkor is elmegyek fogat mosni, és fürödni. - nevettem. - Kelj fel te is, és csináljunk valamit.
- Csak egy jó reggelt pusziért. - mosolygott.
 Utáltam reggel bármit is csinálni fog mosás nélkül. Mondhatni első dolgom, ha kinyitom a szemem. Nagyon tud zavarni. És most így szájszaggal csókoljam meg? Egy puszi csak nem lehet akkora trauma.
- Most az egyszer. És érezd magad kiváltságosnak - nevettem.
- Örültem. - húzott magához.
 Gyorsan megpusziltam, és mentem is sikálni a fogamat. Le is zuhanyoztam, azt is gyorsan, ami nem szokásom. A forró víz fellelkesített. Kimentem a szobámba, és az ágyra vetettem magam.
- Te is lefürdesz? - kérdeztem Adamet.
- Aha.
- Törcsit raktam ki, a csap szélére, rajta találsz fogkefét, meg fogkrémet. Én addig beszélek anyuval.
- De várj. - kapta el a karom. - Ő még azt sem tudja, hogy itt aludtam.
- Meg fogja érteni. - mosolyogtam. - Egyébként nagyon bír téged ne aggódj.
Lementem a konyhába, ahol anya kortyolgatta friss kávéját. A reggelim is nem rég készülhetett el. Már az asztalon várt.

- Jó reggelt kicsim. - köszönt anya fülig érő mosollyal.
- Jó reggelt. - mosolyogtam én is.
- Jó reggelt Miss Parker. - mosolygott a házvezetőnőnk is.
 Szerencsémre ma mindenki boldog. Vagy mondjam úgy, hogy még? Kicsit azért izgulok, de remélem anya nem lesz ideges, végighallgat és megbeszéljük.
- Anya?
- Mondjad. - fordult felém barátságosan.
- Ma itt aludt Adam.
- Szólhattál volna. - mondta.
- Tudom, de későn kértem, hogy jöjjön át. Te már aludtál, és nem akartalak ilyesmivel felébreszteni.
- Nem bánom. Nem követtél el bűnt. húzta mosolyra ajkait.
- Nem történt semmi csak úgy mellesleg. Beszélgettünk, és elaludtunk a fotelben.
- Milyen aranyosak, nem Kat?
- De igen Mrs Parker. - vigyorgott.
- Megkérhetlek, hogy kivegyél ma a suliból?
- Persze.
- De fel is hívod a sulit, hogy nem megyek?
- Igen. - nagyon vidám volt ma.
- Egy nap hiányzás nem oszt nem szoroz. Örülök, hogy boldog vagy kincsem.
- Én is. - mosolyogtam.
- Te még itt vagy? Nyomás fölfelé. - nézett rám.
- Imádlak anya. - pusziltam meg a feje tetejét.
- Tudom. Isteni anya vagyok. - nevetett.
 Kicsit fura, hogy ilyen sokat mosolyog, meg nevet. Majd kérdőre vonom. De előbb megélem életem legjobb napját. Méghozzá Adammel.
- Viszont Kar akkor...- kezdetem, de közbevágott.
- Már készítem is.
- Köszönöm. A kávét hosszúra csináld kérlek.
- Rendben.
 Felsiettem a lépcsőn, és éppen akkor tette le a telefont Adam.
- Kikérnek. - mondta.
- Engem is. - öleltem meg.
- Anya azt mondta pihenjek kicsit. - mondta.
- Nekem anya azt mondta érezzem jól magam. - mosolyogtam.
- Olyan tökéletesen érzem magam. Már szinte nem is lehetséges. Olyan fura. - nevetett.
- Butaság azt mondani, hogy mi tökéletesek vagyunk együtt? Hogy egymásnak lettünk teremtve? - kérdeztem.
- Nem. - nézett a szemembe. - Ez az igazság. - csókolt meg.

 Olyan jó érzés, végre megtalálni azt akit kerestem. Pedig végig az orrom előtt volt. Minden más most. Szokatlan, de szuper. Jól érzem magam, és fontosnak.
- Szerintem is. - suttogtam a fülébe.
- Készen állsz életed legjobb napjára? - mosolygott.
- Abszolút. De akkor már vége is? - biggyesztettem le az ajkaim. Adam kérdő tekintete láttán magyarázni kezdtem. - Ha most vége lenne a napnak már ez lenne életem legjobb napja.
- De még nincs vége. - mosolygott. - Sokkal jobb lesz.

 Jelentem a részt megírtam. :) Remélem, hogy mindenki tetszését elnyeri, bár ezt mind tudjuk, hogy lehetetlen. :) Köszönöm mind a 1418 oldalmegtekintőnek. Szomorkás napomat helyrehozta ez a szép szám. :) Remélem lesz ez még sokkal több is. :P
xoxo

új rész a héten várható :)