II. évad 5.rész

A pizsamámban az ágyamon feküdve gondolkoztam, miközben epret ettem.

Teljesen nem itt jártam. A mai nappal nem tudtam mit kezdeni. Ez a felkérés szuper lehetőség, viszont minden megváltozna. A 1D újra az életem részévé válna, én is lehet, hogy megváltoznék, ahogyan a kapcsolatom is Adammel. Na és, hogy az emberek mit gondolnának, abba még belegondolni is félek.
 Sokat tűnődtem, aztán az mellett döntöttem, hogy elutasítom az ajánlatot. A telefonom villogni kezdett. A nevet meg sem néztem, azonnal felvettem tudtam, hogy Adam az.
INDÍTSD EL!!!
- Szia. - szólt bele.
- Szia. - köszöntem.
- Mi a helyzet? - érdeklődött barátságosan.
- Gyere át. Szükségem van rád. - mondtam erőtlen hangon.
- Baj van? - kérdezte ijedt hangon.
- Nincs. De gyere át. És úgy, hogy anya ne vegyen észre.
- Mindjárt ott vagyok. - tette le a telefont.
 Nem tudtam igazából, hogy mit akarok majd mondani Adamnek, de a belső hangom azt üzente, hogy ezt kell tennem.
 Percekkel később az ablakomban volt Adam. Arról fogalmam sem volt, hogyan csinálta.
- Itt vagyok. - lépett be a szobámba. - Mi történt? - nézett a szemembe.
- Csak azt akartam, hogy itt legyél velem. - mondandómra megcsókolt.
 De ez a csók nem olyan volt, mint a többi. Megváltozott valami kettőnk között. Újból átéltem mindent, amin együtt átmentünk. Éreztem azt a bizonyos valamit. A lepkék felszabadultak a gyomromban. A szívem egy hatalmasat dobbant.
- Alexis. - szólalt meg halkan, mire tekintetemet rá emeltem.
- Szeretlek. - mondta. - Még senki iránt nem éreztem így. Ha velem vagy megőrülök. Mindent veled akarok csinálni. Nem akarok nélküled egyetlen másodpercet sem tölteni. Mert ha nem vagy velem teljesen magányos vagyok és üres.
- Én is szeretlek. - suttogtam. - De félek. Olyan új ez az egész. Félek, hogy bármelyik pillanatban elveszthetlek. Rájössz, hogy ki vagyok igazából és már nem akarsz. Össze vagyok zavarodva. Nem értem mi történik körülöttem.
 Megsimította az arcomat és ismét megcsókolt, a lehető legtöbb gyengédséggel.

- Soha nem hagylak el. - suttogta a fülembe, amitől megborzongtam.
 Leülte Adam az egyik fotelembe, én pedig az ölébe foglaltam helyet.
- Amikor ott volt Harry, nagyon vissza kellett, hogy fogjam magam. De miattad nem tettem semmit. Úgy döntöttem bízni fogok benned.
- Nem foglak elhagyni Harryért. -néztem a szemébe. - De ha már szóba jött akkor elmondom. Felkért a banda, hogy modellkedjek az egyik fotózásukon. Nemet fogok mondani. Átgondoltam, és csak oda jutottam, neked biztosan nem esne jól, és sok minden megváltozna velünk is, és a kapcsolatunkban is. Nem akarom ezt feláldozni.
- Fogadd el. - mondta.
- Miért? Téged nem zavar? - lepődtem meg.
- Ez egy nagyszerű lehetőség neked. Ne áldozd fel értem. Emlékszel a kis beszédedre amit nekem mondtál az egyetemmel kapcsolatban? Azonosítsd magadra. Bízom benned. Fogadd el.
- Rendben. - "adtam be a derekam."
- És lehet, hogy változni fog a kapcsolatunk, de mi van, akkor ha jó irányba?
 Beszélgettünk még egy kicsit, aztán elszenderedtünk.

Az ígért új rész. :) Remélem tetszett, igyekeztem kicsit pezsgőbbé tenni. Érzelmes rész lett belőle, aminek itt volt már az ideje. :) A szünetnek köszönhetően elég időm lesz blogolni. Így több részt is terveztem. Kellemes ünnepeket nektek így előre is. Aki pont a nagy karácsonyi készülődés, vagy a szilveszteri buli tervezése  miatt nem tud engem már olvasni ebben az évben. Várom már az új évet, mert ott történnek majd az igazi izgalmak. ;) És remélem jövőre megemelkedik az olvasóim száma is. :)
Csók ;*
D

II. évad 4.rész

Lexi szemszöge:
 A szobámba el vonulva papírt és ceruzát ragadtam, és rajzolni kezdtem. Nem sűrűn rajzolok, legtöbbször az idő vagy az ihlet hiány miatt. Nem szoktam nagyon rákészülni a dologra. Húzok egy vonalat aztán még egyet, és így tovább. Aztán pár vonallal később kinézek a vonalakból valamit. Hogy mire hasonlít, és azt rajzolom meg. Ez csak akkor kínos, mikor semmit nem látok benne.
 Rajzolgattam a vonalakat, és ahogyan rápillantottam egy arc vonásait fedeztem fel. Egy ismerős arcét. De nem tudtam eldönteni kihez tartozhat. Aztán az archoz tartozó orr lebegett a szemem előtt, amit rögtön lerajzoltam, majd az ajkai következtek. Olyan ismerős. De ki is ő. Megrajzoltam a füleket, és a szemöldököt, és a szeme formáját. Akkor ült ki rám a döbbenet. Biztosra akartam menni, így a következő a haja volt, és végül a szemeit is befejeztem. Általánosságban a kezemet nem kell vezetni. Mondhatni magától rajzol. Nincs rá magyarázatom. Csak rajzolok, ami a tudat alattimban lebeg. A képre nézve azonban félelem lett úrrá rajtam. Ez az arc Harryhez tartozott.

 Összezavarodva és megrökönyödve hajoltam a papír fölé. Mégis, hogy történt ez? De nekem nem is fontos. Vajon mi ez az egész? Talán kicsit kimerült vagyok. Keresgéltem magamban az érveket, és felhoztam milliónyi érvet magam mellett, hogy ez csak puszta véletlen és hasonlók, de az összes összevetve sem győzött meg arról, hogy ez véletlen lenne.
 Az órámra pillantottam, ami már éppen eleget mutatott ahhoz, hogy elkezdjek készülődni. Ilyenkor nem szoktam sokat totojázni, mert úgyis átöltöztetnek, és frissen készített frizurát, és sminket alkotnak rám.
 Elmélkedésemet a csengő zaja törte meg. Azonnal az ajtónál termettem, és Adamet megpillantva csuktam be magam mögött az ajtót.
- Diktálja a címet kisasszony. - mondta már a kocsiban.
 Bediktáltam neki, és közben azon tűnődtem, hogy el mondjam-e neki a délután történteket, vagy hallgassak inkább és lejátszom ezt inkább magamban. Végül a második mellett kötöttem ki. Most minden rendben zajlik. Minek zaklassam fel Adamet, és tiporjak végig mindene, amit eddig elértünk. Már nem beszélnek rólunk, úgy a suliban, sokkal boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak vagyunk. Nem fogok mindezen átgázolni, a saját önzésem miatt. Szépen lenyelem, és elintézem.
- Elég szótlan vagy Lex. Minden rendben. - méregetett gyanakvó tekintettel sofőröm.
- Hát persze. Mi ne lenne tökéletes? - mosolyogtam rá.
- Nekem mindent elmondhatsz. - mosolygott édesen.
- Tudom, és köszönöm.
 Megérkeztünk a stúdióba, én a recepciónál megkérdeztem, hova menjek ma, és, hogy anya mindent el intézett-e nekem. Daved pedig bejött velem az öltözőbe, ahol már Emily várt, a stylist, és öltöztető. Mert Emily nem csak megmondja mit kell felvennem, hanem segít is felvenni őket. Mert elég gyakran kell felvennem fűzőt vagy hasonlókat, amikhez szükséges a segítség.
- Szia Emily. - mosolyodtam el, mikor megláttam.
- Sziasztok.
- Enged meg, hogy bemutassam a barátomat Adamet. Adam ő itt Emily a stylistom.
- Nagyon örülök. - nyújtott kezet.
- Szintén. - mosolygott Em is.
 Adam azért mikor elfordult a lány, szolidan végigmérte, ami, hogy őszinte legyek egy cseppet sem zavart, hiszen én is megnézem a fiúkat.
 A hosszú fekete hajú 22 éves lányra pedig egyáltalán nem is lehettem volna féltékeny. Szép lány, de kérlek. Adam jóval fiatalabb nála. Mondjuk ez nem elég indok, hiszen a hormonoknak az idő sem szabhat korlátokat. De nem hinném, hogy labdába rúghatna mellettem,hogy őszinte legyek. Szögegyenes, vállig érő haj keretezte arcát, akárcsak Kleopátráét. Ajkai keskenyek voltak ugyan, viszont ennek ellenére szép fogsort rejtett maga mögött. Barna szeme pedig igazán meleg hatást keltett.
 Gyorsan felöltöztetett, majd jöhetett a hajam, az is viszonylag hamar megvolt, amiről imádott Charol gondoskodott. És Eliza remek sminket kreált arcomra.
- Mehetsz is drágám. - mosolygott rám, Eliza.
- Köszönöm. - mosolyogtam vissza.
 A hosszú folyosón lépkedtünk, a meglepő csendet a magassarkúm korrigálta, és kellő zajként hatott a némaságban. Általában  hatalmas itt a sürgés-forgás. Hangzavar és fejvesztettség. Ma viszont ez más volt.
- Sziasztok. - léptem be a teremben, ahol a fotós, és még pár fazon lézengett.
- Lex drágám. Hát itt vagy. Gyönyörűen festesz, mint mindig. - nyomott a levegőbe két puszit Robert.
- Köszönöm szépen. Ma nem egyedül jöttem reméltem, hogy nem gond.
- Nem dehogy. Kit tisztelhetünk a fiatalember személyében? - mosolygott Adamra.
- A barátom. - mosolyogtam rá.
- Adam Nathaniel Graham. - nyújtott kezet a kísérőm. - Nagyon örülök.
- Robert Ray. Szintén. - ráztak kezet. - Ülj csak le ahova tetszik, el fog tartani egy ideig.
 Adam leült, én pedig egy gyors csók után a fülébe suttogtam, hogy igyekezni fogok, amit ő csak egy mosollyal fogadott.
 Odacsattogtam Robhoz, aki elmondta mit kell csinálnom, és hova álljak. A helyemre is mentem, és pózolni kezdtem.
INDÍTSD EL!!! A zene megszólalt bennem, így elengedtem magam.

- Csodás. - kattintgatott Robert. - Csak így tovább.
 Egy csomó képet készített, aztán elküldött ruhát cserélni, a hajamtól és sminkemtől is búcsút kellett
mondanom, amit nem bántam, mert jött a következő. Adam nem jött velem, mert épp kint volt telefonálni. Mikor ismét a folyosón lépkedtem, hogy a második sorozatot is elkészítsük, majdnem megállt a szívem. Öt ismerős kobakot pillantottam fel. Háttal álltak ugyan, de bárhol felismerném őket. Leblokkoltam, de gyorsan észhez térítettem magam, és tovább siettem. Mondhatni futottam, hogy még véletlenül se vegyenek észre. Sikerrel jártam, amitől hatalmas kő esett le vállaimról. Megkönnyebbülve léptem át az ajtót. Adam már bent ült, ahol eddig. Ismét csináltak jó pár képet. Aztán leengedtek inni. Adamhez mentem, és gyors csókot lehelem ajkaira. Amikor is a One Direction összes tagja vonult be teljes életnagyságban. Sajnálatos módon felismertek. Én pedig megragadtam Adam kezét.
- Alexis ezer éve. - ölelt meg széles mosoly kíséretében Louis.
 Bemutattam Adamet, akinek csak intettek egyet, vagy aprót biccentettek. Esetleg Harry esetében megfeszítették állkapcsukat.
- Igen, nem ma volt. - közbe Harry arcára pillantottam, és szemében nem tudtam kiigazódni. Tekintetéből lehetetlen volt bármit is kiolvasni. De íriszei rám szegeződtek, szóval nem is bámulhattam sokáig.
- Hiányoztál már csajszi. - ölelt meg Liam.
 Következőleg Zayn tekintete lepett meg. Féltékenység, düh, zavar, fájdalom. Ez mind a szemeiben kavargott. De csak kétszer csókolóztunk, akkor is alkohol hatása alatt voltunk.
- Nem mondod, hogy te most modellkedsz? - kerekedtek el Niall szemei.
- De igen. - mosolyogtam.
- Akkor folytasd csak, mi itt maradunk. - vigyorgott Louis.
- Hogy-hogy? - értetlenkedtem.
- Ami azt illeti, mindenkit megnézünk az ügynökségnél. Nemsokára lesz egy fotózásunk, amihez lányokat keresünk.
- Na jó. Én most megyek mert szólít a kötelesség. - nem akartam, hogy Adam rosszul érezzem magát, azért kapott egy gyors csókot, és leléceltem. Nem akartam viszont azt sem, hogy esetleg Harrynek szarul essen, de mit tehettem nekem Adam ezerszer fontosabb. Ráadásul Adam ezer wattos mosoly minden pénzt megért.
 Visszatértem hát munkámhoz, és kizártam a fiúkat, remélhetőleg két perc múlva megunják, és lelépnek.

Sajnálatos módon tévedtem, és végig nézték az egész munkámat. Beleérte az ezt követő fotózást is.

 Kicsit beszélgettek közben, aztán odajöttek hozzám.
- Figyi Lex. Örülünk, hogy összefutottunk, mert nagyon sok mindent megspóroltál nekünk. Ami a fotózásunkat illeti, szeretnénk ha a részese lennél.
- Hogy micsoda? - kerekedtek el a szemeim.
- Bocsi skacok de lépnek kell. Lexi majd hívlak, anya hívott, hogy segítségre van szüksége szóval mennem kell. Nagyon sajnálom.
- Semmi gond. Reggel? - kérdeztem.
- Megyek érted. - kacsintott rám.
- Rendben. - gyors szájra puszi és itt sem volt.
- Na szóval, most, hogy Mr. Szexi lelépett mi a válaszod? - kérdezte Zayn.
- Még átgondolom. Küldjétek át az infókat. - mondtam. Mindenképpen meg akarom beszélni ezt Adammel. És ameddig ő nem bólint rá, nem vállalom.
- A téma szerelmi. - közölte Liam.
- Ó. - nem mondhattam mást, hiszen senki sem tud rólam és Harryről legalábbis nagyon remélem. - Holnapig küldjétek át az anyagot átnézem, aztán válaszolok.
- Remek. - vidult fel Niall.
- Nincs kedved meg velünk egy italt? - kérdezte Zayn.
- Egy italba még nem halt bele senki. De csak, ha sietünk, mert holnap zárthelyit írok.- válaszoltam.
- Jaj azok a szép iskolás évek. - nosztalgiázott Liam.
 Elnevettem magam, aztán elmentünk a Lightba egy koktélra, beszélgettünk kicsit, majd hívtam magamnak egy taxit, és hazamentem.

- Na milyen volt? - fogadott anya.
- Remek, mint mindig, viszont kaptam egy lehetőséget. Ha minden igaz, akkor holnap jönnek róla papírok majd nézd át kérlek.
- Rendben. De mi ez a magán intézkedés? - értetlenkedett.
- Találkoztam egy bandával, akik ma bejöttek a fotózásomra, és megkértek rá. De ha rábólintasz még én is átgondolom.
- Na menj aludni, hosszú napod volt. - puszilt meg.


Új rész, csak nektek. :D Az 1101 látogató láttán elsírtam magam. :$ Nagyon örülök, hogy olvastok, és ezek szerint tetszik is. Köszönöm nektek tényleg. Tudtotok nélkül segítetek át ezer dolgon. Nektek köszönhetően jutok közelebb az álmaimhoz, amiért nem tudok elégszer köszönetet mondani. :)) Annyira fantasztikus érzés, hogy adhatok valamit az embereknek. Imádlak titeket husigolyók!!! <3 :)
Csók ;*
D <3

II. évad 3.rész

Harry szemszöge:
 Ez a másfél hónap iszonyú lassúsággal telt. Folyton Lexin jár az eszem. Nem tudok másra gondolni, csakis rá. Szüntelenül lejátszódik előttem az a csodálatos éjszaka, amikor ha csak egy kis ideig is de az enyém volt. Igyekeztem módot keresni arra, hogy kiverjem a fejemből, de nem ment. Azért, mert nem akartam. Minden pillanatra örökre emlékezni akarok. Párszor leléptünk bulizni, akkor kicsit elvonatkoztattam Lexiről, az alkoholnak, és néhány kedves lánynak köszönhetően, akiket szerelmi bánatom miatt hazavittem. De senki nem volt képes kitölteni az űrt, amit maga a csoda hagyott maga után. Minden lányban őt láttam. Ha nem, akkor megkerestem.

- Harry, gond van? - kérdezte Lou, mikor kikecmeregtem a konyhába.
- Miért lenne? - feleltem a reggeli rekedt hangomon.
- Nem tudom, ezért kérdezem.
- Nincs semmi.
- Nekem bármit elmondhatsz.
- Igen tudom. - mondtam, de magamban hozzátettem, hogy sajnos ezt nem. - De miből gondolod, hogy bármi gond lenne?
- Nem tudom. Mondjuk abból, hogy elég sokat döntesz magadba minden alkalommal, mikor elmegyünk bulizni, vagy, a sok ismeretlen lány láttán, akik reggel lelépnek?
- Csak jól érzem magam.
- Te tudod haver, nem akarok beleszólni, de hogy valami nem stimmel az ezer százalék.
- Minden király.
 Fogtam egy banánt és ezt tekintettem, a reggelimnek. Aztán bementem a fürdőmbe helyrehozni magam. Bekapcsoltam a gépem, és Simon levelével találtam szemben magam. Kimentem a nappaliba, leültem a többiek közé, és felolvastam az üzenetet.

- Igeeen. Fotózás. - ugrándozott Louis, akár egy gyerek.
- Na végre. Már olyan rég voltunk fotózáson. - ezek szerint Zayn is örült.
- Nagyon klassz lesz. - mosolygott Niall.
- De azt írja nem most lesz. Csak azért szólt előre, hogy készüljünk fel rá. - olvasta Simon sorait Liam.
- Akkor is várom már. - mondta Lou.
 A jelek szerint mindenki örült. Igazából én is, mert Simon azt írta most sok munka vár ránk. Így kevés lesz a szabadidőnk, és a lehetőségem is, hogy Lexire gondoljak...
Lexi szemszöge:
 A reggelt szokásomhoz hívem forró zuhannyal kezdtem. Felöltöztem, reggeliztem, a szokásos. És szerencsémre a szokásoshoz sorolhatom azt is, hogy Adam mire elkészülök az ajtóban vár. Nagyon szeretem. És már másfél hónapja együtt vagyunk. Olyan gyorsan mennek a napok. Az első hónap fordulónkra is emlékezett, amivel nagyon meglepett, mert nem gondoltam volna, hogy emlékszik rá. Pedig olyan, mintha csak pár napja lennénk együtt. Sülve-főve együtt vagyunk, ami nagyon boldoggá tesz. Minden perc Adammel csodálatos.
- Jó reggelt szerelmem. - csókolt meg.
- Neked is.
- Mit csinálunk ma suli után?
- Ami azt illeti nekem dolgoznom kell. - húztam a szám. - Mondjuk ha van kedved velem jöhetsz.
- Oké.
- De elég sokat kell ülnöd.
- Nem gond. Ha a suliban kibírom máshol is menni fog.
- Ezek szerint jössz? - kérdeztem fülig érő szájjal.
- Nagyon úgy tűnik.
- Szuper.
 Az órák hamar teltek el. Minden órán felelés vagy dolgozat várt. Eléggé kimerültem már a sok hajnalokig tartó tanulástól. De tartom az átlagom, ami mindig erőt ad, továbbra is tanulni.
- Mikorra jöjjek? - kérdezte Adam a házunk előtt.
- Öt óra felé.
- Akkor ötkor itt leszek. - hajolt felém.
- Jól van. - csókoltam meg.
 Adam elhajtott, én pedig bementem. Finom illat lengte be a házat.
- Mi ez a finom illat Kat? - mentem mosolyogva a konyhába.
- Sütit sütök. - mosolygott.
- Már most biztos vagyok benne, hogy finom lesz.
- Reméljük.
- Nem láttad anyát?
- A szobájában van.
- Köszönöm. - mosolyogtam, mire ő egy bólintással válaszolt.
 Anya szobáját vettem célul, majd az ajtó előtt megálltam, és kopogtattam.
- Gyere. - hallatszott bentről.
- Szia anya. - mosolyogtam.
- Szia kicsim. Mi volt az iskolában?
- Kicsit elfáradtam. Sok volt a dolgozat, és a felelés.
- Jól sikerültek?
- Tökéletesen.
- Olyan büszke vagyok rád. - ölelt meg.
- Örülök, hogy már itthon vagy.
- Nem is meséltél nekem Adamről. - ültünk le az ágya szélére.
 Hogy mennyi mindent nem meséltem. Mondtam volna. A tekintetem frissen készült fotójára emeltem.

 Majd így válaszoltam: - Még nagyon friss volt a dolog.
- Jól érzed magad vele?
- Igen. Nagyon. - mosolyogtam.
- És szereted?
- Azt hiszem. - pirultam el.
- És megtörtént már?
- Még nem. - Majdnem kicsúszott a számon, hogy ellentétben Harryvel.
- Remélem az is varázslatos lesz.
- Ööö...anya. Nem azért mondom, de ugye tudod, hogy már nem vagyok szűz? - itt kivételesen nem Harryre gondoltam. Egyébként is miért gondolok én ennyit RÁ? A lelkiismeretem kezdi túlzásba vinni.
- Persze, hogy tudom kicsim. Arról gondoskodott az a tuskó Tom. - szorította össze a fogait.
- Miért tuskó? - értetlenkedtem. - Én dobtam, és kedves volt velem.
- Szerintem tuskó. - vont vállat.
- Oké. Te tudod.
- Ma nem felejtetted el, hogy menned kell dolgozni ugye?
- Nem. És Adam is elkísér. Annyira hiányzott már az is.
- Nélkülem az sem megy.
- Anya te vagy a menedzserem. Mit gondoltál nélküled, hogy menne? - nevettem.
- Csak azért nem engedem, hogy nélkülem csinálj bármit is, nehogy valami pucér fotózásra kelljen menned.
- És nélküled nem is tudnám csinálni.

II. évad 2. rész

Lexi szemszöge:
 Mikor végeztem az utolsó órámról, Adam az ajtó előtt várt már.
- Nagyon hiányoztál már. - adott egy szájra puszit.
- Te is.
- Na lépjünk le ebből a rémületből. - mosolygott.
- Remek ötlet. - nevettem.
- Azt hittem ennek a napnak soha nem lesz vége. - kötöttem be az övem.
- Igen eléggé hosszú volt. Ráadásul írtunk kémiából. - húzta a száját.
- Ajjaj.
- Bizony ajjaj.
- Segítsek?
- Nem kell aranyos vagy. Csak le kellene ülnöm tanulni.
- Lustaság.
- De olyan unalmas.
- Ha már itt tartunk, te tovább akarsz tanulni?
- Jó lenne.
- És hova?
- Sok helyet néztem már. Csak nem tudok dönteni a sorrendben.
- Van olyan, ami messze van?
- Volt.
- Hogy-hogy csak volt?
- Nem hagylak itt semmi pénzért.
- Most hülyéskedsz?
- Miért hülyéskednék?
- Ne engem válasz a jövőd helyett.
- Erről szó sincs. Te vagy a jövőm.
- Tudod, hogy hogy értem. És nem támogatom. Anyukád mit szólt hozzá?
- Semmit. Azt mondja az én döntésem és nem akar beleszólni. Támogat mindenben.
- De ezt nem teheted. Komolyan mondom.
- Alexis nekem te sokkal fontosabb vagy mindennél.
- Ne legyél butus.
- Ez az igazság. Ha messze lennék nem bírnám ki.
- Távolság nem állhat közénk.
- Dehogynem.
- Dehogy.
- Na jó hagyjuk a témát.
- A napokban átmegyek, és segítek megírni a sorrendet. És ha jó suli, nem érdekel majd milyen messze van.
- Le akarsz rázni?
- Eszemben sincs.
- Mikor jössz át?
- Szóval ez egy igen?
- Gyere át, de ne a suli miatt. - mosolygott.
- A-a.
- Miért? - csodálkozott.
- Mert nem hallgatsz rám.
- Dehogy nem.
- Nem. A fősuli fontosabb, mint én.
- Nem akarok erről vitát nyitni, de nagyon nincs igazad.
 Megérkeztünk hozzánk, felmentünk a szobámba, aztán mivel Kat még mindig nincs, összedobtam valamit a konyhában.
- Nagyon finom volt. - nyomott puszit az arcomra Adam.
- Ennek örülök. - mosolyogtam.
 Bepakoltam a mosogatógépbe, aztán felmentünk a szobámba. Eldőltünk az ágyamon, és Adam mellkasára tettem a fejem. Elég sokat beszélgettünk, meg hülyéskedtünk. Olyan jó volt.
- Annyira szeretlek Alexis. - mondta a szemembe nézve.
- Én is nagyon szeretlek. - mondtam őszintén.
 Adam megcsókolt, és kicsit elfajultak a dolgok, de leállítottam magamat és Adamet is.
- Nem nem. - mondtam.
- Miért engedted idáig  a dolgokat, ha most leállítasz? - kérdezte nagyot sóhajtva.
- Mert büntetésben vagy.
- Csak azt ne mond, hogy az suli miatt.
- De bizony.
- Lexi szeretnéd hogy elmondjam az érveimet?
- Igen, nagyon.
- Minden nap, csak rád gondolnék. Hogy most kivel vagy, mit csinálsz? Hallani akarnám a hangod, és az látni az arcod, magamhoz ölelni, megcsókolni. Félnék, hogy valaki aki sokkal jobb nálam, megad neked mindent, elcsábít. Nem tudnék gondolkozni, és a sulira koncentrálni, ha nem lennél mellettem.
- Így sem tanulsz.
- A kettő nem ugyan az.
- Figyelj egyet megígérhetek. Ameddig nem bántasz, addig nem hagylak el.
- Soha nem lennék képes bántani. Szándékosan biztosan nem.
- Nem akarok beleszólni az életedbe, de nem akarom, hogy miattam esetleg egy óriási lehetőséget halassz el.
- Nem fogok. De megbeszéltük?
- Meg. Nem akarok beleszólni.
- Helyes.
- Nem az te vagy. - vigyorodtam el.
- Hmm... igen? És mennyire?
- Nagyon. Nagyon nagyon.
- Meggyőző. - csókolt meg.
- Nézzük meg a twittert.
- Miért? - értetlenkedett.
- Azért mert ma tudta meg a világ, hogy együtt vagyunk. És sajnos ezek a tramplik, folyton velem vannak elfoglalva. Érdekel mit mondanak.
 Stella írt twitteren, hogy mi a helyzet, és linkelt pár oldalt, ahol minket pofáznak ki Adammel.
"Adam megnyerte a főnyereményt. De vajon a pénztárcája, hány vacsorára elég?" " Alexis és Adam az álompáros." " Alexis mindent megkaphat amit csak akar." stb. stb..
- Azta. - kapott enyhe sokkot Adam.
- Melyik része a meglepő?
- Az, hogy a neten ennyien beszélnek rólam. És, nem is tudtam, hogy ilyen nyilvánosan kipofázzák az embereket.
- Vastag a bőr a képükön.
- Nem elég vastag ahhoz, hogy letépjem róluk.
- Remélem nincsen semmi terved, mert az csak olaj lenne a tűzre. Akkor minden arról szólna, hogy mit csináltál.
- Ne aggódj, nem csinálok egyenlőre semmit. Remélhetőleg elcsendesednek a dolgok. - ölelt magához.
 Ezzel teljesen nyilvánvalóvá tette azt, hogy halvány sejtelmes sincsen hogyan zajlanak ezek a dolgok. Még apró elképzelése sincs. Remélhetőleg ez így is marad. Mert ha balhézni fog, az megjelenik bizonyos dokumentumokban, ami eljutna a főiskolákhoz. És ki szeretne felvenni egy balhés diákot?
- Örömmel hallom. - mosolyodtam el.
- Anyakád mikor jön haza?
- Még nem tud pontos dátumot.
- Reméljük hamar hazaér.
- Nagyon hiányzik már.
- Tudom kincsem, de hamarosan haza fog jönni. - szorított ölelésén.
- Legalább több időnk van együtt. - mosolyodtam el.
- Ilyen áron megéri?
- Bármi áron megéri. - csókoltam meg.
- Kis édes. - erre elnevettem magam, és inkább elfordultam tőle. Aztán ennek az lett a következménye, hogy Adam halárra csikizett. Azt mondta, addig nem hagyja abba, ameddig nem mondom ki, hogy imádom őt.
- Mond ki. - mosolygott a kínzásom közben.
- Imádlak. - mondtam már levegő után kapkodva, de még nevetve.
- Nem hallom. - vigyorgott.
- Imádlak Adam Nathaniel Graham. - kiáltottam.
- Én is imádlak. - puszilt bele a nyakamba.
- Gonosz vagy ám. - mosolyogtam.
- Én? - kérdezte, mintha mit sem tett volna.
- Ki más? Majdnem bepisiltem. - nevettem el magam.
- Az érdekes lett volna.
- Le akarsz égetni magad előtt? - kérdeztem vigyorogva.
- Ha bepisiltél volna is ugyanúgy szeretnélek. - mosolyodott el.
- Köszönöm? - nem tudtam mit mondjak erre.
 Ami azt illeti a sétánkból nem lett semmi. Adam tíz óra körül lelépett. Én pedig aludni tértem.



Édeskéim hálás köszönet, hogy összegyűlhetett az 1000 látogató,  hatalmas öröm látni, hogy 1017 az oldalmegtekintések száma. :) Az ígért két részt hozom is. A képeket illetően, semmi olyat nem találtam,ami ide illett volna.
Csók ;*
D <3

II. évad 1.rész

Lexi szemszöge:
 Most, hogy minden tisztázódott végre kialudhattam magam.Többé kevésbé mondjuk, mert ma megint suliba kell menni, de nyugodtan aludhattam. Mikor felkeltem nem rágódtam végre semmin. Ez sem teljesen igaz, mert kicsit izgultam, hogy mi lesz a suliban. Félek, hogy mit fognak szólni a többiek, hogy Adam és én együtt vagyunk. Ezen törtem a fejem a zuhany alatt is, és az azt követő reggelizés közben is. Mire elkészültem pont kopogtak.

reggeli szettem

- Nocsak? - lepődött meg Kat.
- Majd mindent elmesélek. - mosolyogtam rá.
 Amikor meglátta Adamet rám kacsintott, és elvonult a nappaliba pakolászni. És mi történt mikor én megláttam Adam arcát? A testem felöltődött, kirobbanó formában éreztem magam.
- Jó reggelt. - köszönt széles mosollyal.
- Neked is. - becsuktam magunk mögött az ajtót, és rögtön megcsókolt.
- Indulhatunk? - kérdezte már a kocsiban.
- Persze.
- Biztos?
- Aha. Minden rendben.
- Minden rendben lesz. Ne törődj másokkal. Csak féltékenyek.
- Oké.
 Megérkeztünk a suli parkolójába, Adam leállította motort. Úgy éreztem magam, mint aki hetven kört ment a hullámvasúton.
- Egy utolsó csók bátorításképpen? - kérdezte.

- Jól esne. - ismertem el félelmem.
 Kiszálltunk a kocsiból, és ismét ki kellett állnom a suli tagjainak kellemetlen tekintetét. Miért kell ennek így lennie? Nem lehetek az a lány, akit senki sem vesz észre? Adam összefonta az ujjainkat, és megálltunk, mert megígértük Stellának és Rayannek, hogy megvárjuk őket. Mi addig elbeszélgettünk, de a tekintetek továbbra, sem tűntek el rólunk. Pár perc elteltével meg is érkezett a várt páros. Ők is csatlakoztak hozzánk.

Stella szettje

- Sziasztok. - köszöntem.
- Hali. - mosolygott Rayan.
- Végre együtt vagytok. - vigyorgott Stella is.
- Végre. - csatlakozott Adam is a vidám arcú barátainkhoz.
- Lexi baj van? - kérdezte aggódva barátnőm.
- Nem dehogy csak kicsit idegesít a sok bámészkodó. - ismertem be.
- Olyan, mintha karót nyeltél volna csajszi. Miért nem mondtad előbb? - mosolygott Rayan.
- Már miért mondtam volna előbb? - értetlenkedtem.
Egy pillanatra a tömeg felé pillantottam és láttam azt a sok értetlenkedő tekintetet.
- Menjünk be. - mondta Stella.
Megint mindenki félreállt. Minek ez a felhajtás komolyan? A tömegben akarok nyomorogni, és láthatatlan lenni. Utálom, ahogyan mindenki azt figyeli mikor hibázok.
- Megtennétek, hogy nem bámultok? Kösz, kösz. - kiabálta Rayan.
- Köszi Rayan. - hálálkodtam mikor beértünk.
- Nincs mit. - vont vállat.
 Stelláék leváltak tőlünk.
- Minden oké? - kérdezte Adam.
- Persze. - mosolyogtam.
- Milyen órád lesz?
- Irodalom.
- Elkísérlek.
- Oké.
- Nincs kedved ma valamihez?
- Hmm... de.
- És mit szeretnél csinálni?
- Elmegyünk sétálni?
- Igen. Mikorra menjek érted?
- Ne is menj sehova.
- Mármint? - értetlenkedett Adam.
- Azt mondtad hazaviszel.
- Ja. - esett le neki. - Egyből menjünk sétálni.
- Pontosan. - nevettem.
- Nekem megfelel.
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Igen. És most mennem kell, mert fizikám lesz, Mrs. Fohttal. Nem akarom, hogy hisztériás rohamot kapjon.
- Akkor siess, mert mindjárt csöngetnek. És az a banya biztosan gondoskodik róla, hogy rossz napod legyen. Nem is tudom, hogy lehet valaki ennyire merev.
- Jól van. - nevetett. - De csak, hogy tudd, képtelen lenne elrontani ezt a napot bármi is. Végre egy pár vagyunk.
- Örülök, hogy ennyire kirobbanó formában vagy. - mondtam neki hamis mosollyal az arcomon.

 Megcsókolt, majd megpuszilta a fejem tetejét, és elment az órájára. Nekem pedig egyedül kell belépnem a terembe. Mennyire izgulok egy tízes skálán? Tizenegy. De magabiztosnak kell lennem. Vagy minimum el kell játszanom, hogy az vagyok. Megráztam magam, és elindultam a terembe pozitív dolgokra gondolva.
- Sziasztok. - köszöntem. Páran vissza is köszöntek, volt aki mosolygott is. Beültem Stella mellé a padba.
- Olyan aranyosan vagytok. - mosolygott Stella.
- Ti is kis édesek vagytok. - vigyorogtam én is.
- Sikerült akkor mindent tisztázni?
- Igen teljes mértékben.
- Akkor most már lazíts.
- Nem tudok.
- Hogy-hogy. - lepődött meg Stell.
- Folyamatosan Harryre gondolok.
- Csak nem szereted? - kerekedett le Stell szeme.
- Dehogy. Csak sajnálom, hogy így megbántottam. Én nem akartam.
- Egy pillanatra megijedtem. Hidd el nekem bárkit megkaphat akit csak akar. Nem fog rajtad sokat rágódni.
- Remélem is.
- Felejtsd el. Végre boldog lehetnél Adammel. Miért törődsz mindig a másik gondjával? Csak egy kicsit élvezd ki. Arany életed van. Összpontosíts a jó dolgokra, és zárd ki a srácot. Mármint Harryt.
- Igyekezni fogok. De nem egyszerű.
- Mesélnem kell. - vigyorodott el barátnőm.
- Hajrá. - kacsintottam.
- Tegnap lefeküdtünk Rayannel. - suttogta boldogsággal teli hangon.
- Gratulálok. És milyen volt?
- Jó. Sokkal jobb, mint Victor.
- Örülök, hogy boldog vagy. Már megérdemeltétek.
- Igen szerintem is. Már egy ideje tűzögetett Rayan. De kitartott annak ellenére, hogy milyen sokszor utasítottam el.
- Ő az igazi? - vigyorodtam el.
- Azt hiszem. - borult lángokba az arca. - Elég csak rágondolnom, és majd leáll a szívem. A végtagjaim remegnek a közelében, ha hozzám ér megborzongok, és elfelejtek mindent. Az agyam pedig képtelen mást tárolni. Csak a vele töltött emlékeket rejti.
- Olyan kis cuki ez az egész. - öleltem meg. - Remélem sokáig így marad.
- Én remélem, hogy örökre, de ezt el ne merészeld bárkinek is mondani. - pironkodott megint.
- Esküszöm neked Stella Lana White, hogy nem mondom el senkinek.
- Helyes. Ki is csinálnálak.
- Elárulhatok egy titkot? - kérdeztem kicsit halkabbra fogva.
- Persze. - mondta biztató hangon.
- Én nem érem ezt. Sőt semmi hasonlót sem. Kicsit energikusabb leszek, de semmi több. Olyan érzés, mint általában. Mint bármikor máskor.
- Nem feltétlenül, kell, hogy ő jelentse neked a világot. Lehet, hogy nem ő az igazi. Vagy még nem gondoltad végig mi is történt eddig, és nem fogtad fel az eseményeket. Ne aggódj. - mosolyodott el.
- Pedig ez is nagyon kimerít. Gondolkozni, hogy helyes-e ez az egész. Azt teszem amit kell?
- Ezt neked kell tudnod.
- De én sem tudom.
- Csak szánj rá időt. Viszont ha jót akarsz magadnak semmi esetre sem szakítasz Adammel egy jó darabig. Akkor aztán tényleg középpont lennél. De még rosszabb értelemben. A céltábla kellős közepe. Ahova mindenki céloz. És az nyer, aki a közepébe talál. Mellesleg Adamet is alaposan a padlóra küldenéd.
- De mi van, ha később tudatosul minden bennem. Ha rájövök, hogy ez így nem jó, de akkor még jobban fog ragaszkodni hozzám.
- Ne gondolj ilyenekre. Élj egy kicsit a pillanatnak oké? Ha pedig úgy alakulna, én itt leszek és megoldjuk. De most boldognak kellene lennünk, és nem búslakodnunk.
- Igazad van. Anya is itthon van már, szóval még inkább boldognak kellene lennem.
- Ez a beszéd. - mosolygott.
 A következő pillanatban be is csöngettek órára, és pár másodperc múlva fa pofával lépett be a keserű tanárnőnk.



Cukikáim!! :) Íme az új rész. Egy kis dráma a boldogság közepén. Remélem jó lett.
Csók ;*
D <3