- Nem akarok felkelni! - mondtam a ágyamon heverő orosz kék kiscicám felé fordulva. - Mázlis macska. - simogattam meg. Ott feküdtem a takaró alatt, és a mellettem alvó cicám simogatom. Eddig senki nem értett meg ezzel kapcsolatban. Na jó, meg semmiben. Állításuk szerint más túlságosan is egyedi vagyok, és csak én értem meg magam. Szoktak hülyéskedni a szótárral is. "Héj Lexi, nem vágom. Passzold már a szótárad." De ezt nem szemétségből mondják. Csak hülyülnek.
- Na pajti ne haragudj, de nekem mennem kell zuhanyozni. Oda szerintem nem szeretnél velem tartani. - és megpusziltam a feje búbját, majd kikászálódtam az ágyamból, és a saját fürdőm felé vettem az irányt.
 |
| fürdőszobám |
- Stella Lana White, mit akarsz? Tudod, hogy a zuhany alatt voltam. Mi ennyire sürgős? - kihangosítottam a telefont, és visszamentem vele együtt a fürdőbe. A hajamat fújtam be a hajpakoló spray-vel, és fésülni kezdtem.
- Ne már Lex. Tudod te azt. - szólal meg a telefon másik végéről barátnőm.
- Csak azt ne mond, hogy megint nem tudod mit vegyél fel.
- Dehooogy! Azt akarom csak mondani, hogy elmehetnénk suli után valahova.
- Rendben. De csak ha előtte hazajövünk.
- Oké. Hozzátok megyek én is. Jó?
- Nem. Dehogy. Most viszont leteszem. És gyorsan találd ki mit veszel fel, mert el fogsz késni.
- Jól van. - kinyomta a telefont.
Én pedig nekiálltam szárítani a hajamat, ami tíz percembe telt. Majd felöltöztem.
Már elég jó idő van, de a reggelek akkor is hűvösek, és sokat esik az eső, szóval, én mindig alaposan felöltözök, mert inkább legyen melegem, és leveszem a kabátom, de az biztos, hogy nem szeretnék fázni. Bár elég sokszor előfordul, hogy nem öltözöm fel rendesen, szóval inkább csöndben maradok. Beágyaztam, elhúztam a sötétítőt, és felkaptam a válltáskám, majd elbúcsúztam Kathytől a cicusomtól, és lerobogtam a lépcsőn. A konyhában már várt Kathrin a házvezetőnő a reggelimmel.
- Jó reggelt! - köszöntem neki.
- Jó reggelt Miss Parker. És jó étvágyat. - tolta elém a két pirítóst, és a pohár teámat. Gyorsan be is daráltam.
- Köszönöm Kathrin. Felrohantam az emeletre, és fogat mostam. Most, hogy startra készen álltam, elindultam a suliba.
- Viszlát Kathrin. - köszöntem, és kiléptem az ajtón.
- Viszlát. - mosolygott.
A buszmegálló felé vettem az irányt. Az elején még kocsival vittek, de meguntam. Buszozás közben kikapcsolok. Szeretem, mert beleolvadhatok a környezetbe. A buszmegállóba érve az órámra pillantva jöttem rá, hogy még van tíz percem. Leültem a padra, és vártam. Vártam Stell hívását. Tudtam, hogy ma sem fog elkészülni időben, és nekem ismét fel kell tartanom majd a buszsofőrt. Mert ő nagysága, nem tud elkészülni két perccel korábban. Egyszer csak valaki hátulról befogta a szemem. Elképzelésem sem volt, hogy ki lehetett az.
- Na ki vagyok? - szólalt meg egy hang, amit bárhol felismertem volna.
- Stell. Hogy kerülsz ide? Még nem jött a busz.
- Időben elkészültem.
- Minek köszönhetően?
- Siet az óránk.
- Most lepődjek meg?
- Nem hiszem, hogy kéne.
- Szerintem sem.
Megérkezett a busz, mi pedig felszálltunk rá. Hátra ültünk ahogyan mindig. Én beültem az ablakhoz, Stell pedig kívül ült.
- Látom sikerült kiválasztani a ruhádat.
- Ja. Nem volt könnyű, de megoldottam.
- Kit hívtál fel?
- Senkit. Esküszöm.
- Jó hiszek neked.
- Bár ezt a bőrdzsekit a végén dobtam magamra, amikor megláttam, hogy esik.
- Gondoltam.
- Ezt az esernyődet amúgy még nem is láttam. - mutatott a kezemben tartott vizes darabra.
- Most vette anyu. Azt mondta, hogy kell egy új, mert a régi kezdett tönkremenni. Én meg gondolom nekem vette. Reggel csak felkaptam. Nem hinném, hogy másé lenne. És a tied? Mióta hordasz esernyőt?
- Amióta ráérek ilyenekre. - nevetett.
- Értem. - nevettem én is.
A suliig végig dumáltunk. Mikor leszálltunk kinyitottuk az esernyőket, és úgy indultunk be az iskolába. Özönlöttek be a diákok az ajtón. Mire mi is nagy nehezen beférkőztünk, már kezdtem rosszul lenni. Bent a büfé felé vettük az irányt. És sorban állás közben Stell valami koncertről beszélt, amire el akar menni.
- Gyere el velem. - kérlelt.
- Majd még meglátom.
- Persze, aztán elhív egy helyes top 10-es srác te nemet mondasz neki, és nem megyünk sehova.
- Akkor hívj el te egy top 10-es srácot magaddal.
- Gyere el velem kérlek.
- Jó. Tényleg átgondolom.
- Oké.
A büfében vettem egy kapucsínót, meg két salátás szendvicset, és egy tábla csokit, és 2l-es üdítőt. Stell pedig egy szendvicset vett, és fél liter innivalót. Ella pedig megvető tekintettel méregette a vásárolt termékeket.
- Most mit méregetsz? Te is tudod, hogy szeretek enni, és a pocim az első.
- Tudom. Az idegesít, hogy egyetlen grammot sem hízol tőle. Én eszek egy szelet paradicsomot, és feljön 5kg.
- Te hülye vagy.
Felmentünk az harmadik emeletre, mert ott volt az első óránk. Minden órát úgy vettünk fel, hogy egyezzenek. Nem jár egyikünk sem a másik nélkül órára, csak ha valamelyikünk beteg, de az iszonyat ritka.
- Sziasztok. -köszöntem mosolyogva.
- Hello.- köszönt Stell is.
- Héj Lex. - lépett oda hozzám Adam Nathaniel Graham, az iskola szívtiprója. Én felnéztem a spirálfüzetemből, amiben éppen egy verset próbáltam írni. Felnéztem, és csak pislogtam ránézve, jelezve, hogy mondhatja amit akar.
- Mit szólnál ha elmennénk valamerre suli után? - mosolygott aranyosan. Igazából jóban voltunk, de ennyi. Mint két barát.
- Hát ami azt illeti már megbeszéltük Stellel, de a holnap jó lenne.
- Akkor holnap?
- Ühüm.
- Jó érted megyek majd 4-re.
- Rendben.
Ella a padomra ült fel, és suttogni kezdett.
- Szerintem ez egy randi.
- Nem hiszem. Bár meglehet. Nekem nem azt jelenti az a lényeg.
- Adj egy pacsit. - emelte fel a kezét, én pedig belecsaptam. Mindeközben Adam is lepacsizott két sráccal.
- Barátok vagyunk. Nem túl közeli de azok. És én mégis azt érzem, hogy egy trófeának akar. Ha mégis így lenne, és ne adj isten fogadott rám, akkor rossz emberére akadt.
- Nem akartam említeni, de szerintem is csak le akar fektetni. Vagy ha nem és tényleg kapcsolatot akar, akkor sem hinném, hogy valami komoly dolog lenne. Hiszen már majdnem mindenki megvolt neki.
- Majd meglátjuk.
Az első óra emelt matek volt. Igazából mi voltunk itt Stellel az egyedüli 17 évesek. A többiek mind végzősek voltak. Azt sem tudom, hogy kerültünk ide. Én bejelöltem amit szeretnék, aztán anya kezébe nyomtam ő pedig elintézte. Végig figyeltem. Éppen belekezdtünk volna egy új feladatba, amikor a tanár urat a csengő szakította félbe. Gyorsan lediktálta a házit, és közölte, hogy erre jegyet kapunk, ami sokat számít majd az év végi lezáráshoz.
- Szuper mondhatom. - szólalt meg Ella.
- Miért?
- Ezt meg kell írnom 4-esre. Segítened kell.
- Oké.
- Ha nem lesz meg akkor év végén 3-as leszek.
- De megírjuk együtt és 4-es lesz. Oksi?
- Bízom benned.
- Bennem lehet is. - kacsintottam.
- Jajj a stréber.
- Na már. - nevettem.
- Hát ha valaki kitűnő akkor mit mondjak?
- Hogy okos, aki gondol a jövőjére.
- Én is gondolok.
- Igen. Tudjuk. - nevettem fel megint.
- Szerintem nem csak én szeretnék szívességet kérni. - nézett a hátam mögé. Én is megfordultam, és elég sok könyörgő szempárral találtam szembe magam. Na ne már.
- Oké. Meg se szólaljatok. Mindenkinek elküldöm üziben a válaszokat.
- Te vagy a király Lex. - és óriási tapsvihart kaptam, meg füttyülést.
- Mondj újat. - mosolyogtam miután elhalkultak.
- Akkor korrepetálást is vállalsz? - lépett oda hozzám Adam.
- Persze. - kacsintottam rá.
- Akkor ezt még megbeszéljük. - mosolygott pimaszul, nyomott egy puszit az arcomra, és elment.
- Csak azt nem tudja, hogy én tényleg matekozni fogok vele. - felemeltem a kezem, hogy belecsapjak Stell mancsába, aki először megdöbbent, amikor igent mondtam.
- Hiteles volt. - mondta.
- Tudom. - mosolyogtam. - Most viszont menjünk törire. Tudod mit? Inkább üljünk le kint egy padra.
- Legyen. - vonta meg vállát.
Leültünk hát egy padra, és elővettem a szendvicsem.
- Olyan rohadt éhes vagyok. - szólaltam meg.
- Te mikor nem? - röhögött fel.
- Olyan nincs. - nevettem én is.
- Szerintem orvoshoz kéne fordulnod.
- Ugyan már. Csak szeretek enni.
- Igen azt mindenki tudja. Képzeld nem is mondtam. Tegnap láttam a neten, hogy szavazást indítottak rólad, és az étkezésedről.
- Hogy? - mosolyogtam.
- Hogy-hogy nem hízol el? Hogy tudsz ennyit enni, meg, hogy mennyit költhettek kajára. Hasonlók. De sok kérdés volt.
- Ez kész.
- Egy csomó felháborodott lány írt. "Mi az, hogy ennyit eszik és nem látszik rajta? Pedig nem is mozog semmit".
- Hát figyelj. Ha nincs jobb témájuk.
- Unatkoznak.
- Van egy ötletem. - és elkezdtem rángatni Stell karját. - Gyere már. Ez oltári lesz.
Megkerestem a titkárságot. Nem féltem, mert nem rúgnának ki bármit teszek. Ahhoz túl befolyásos az anyám. Elkértem a titkártól a hangosbemondó mikrofonját. És mielőtt bármit tettem volna ismertettem vele a tervemet.
- Hajrá. - biztatott.
A következő pillanatban beleszóltam a mikrofonban, amit az egész suli hallott. - Helló. Alexis Olivia Rose Parker vagyok. És csak azt szeretném mondani, hogy szeretek enni. Sokat eszek. És ha ezzel valakinek problémája van a szemembe mondja. Jó lenne ha az ezzel kapcsolatos szavazásokat leszednétek a netről különben baj lesz. Köki. Puszi pá.
- Alexis Olivia Rose Parker. - szólalt meg az igazgatóhelyettes asszony mögülem. Kezeit karba fonta, és a szekrénynek dőlve mosolygott. - Adj egy pacsit. Ezt jól csináltad. - belecsaptam tenyerébe, és mosolyogtam.
- Jaj Elizabeth. Ez jó esett. - mások leesett állal szokták figyelni ahogy az igazgatóval beszélek. Elsősorban mert letegezem. Másodsorban pedig azért mert olyanok vagyunk, mint két barátnő.
- Gondolom. Most kaptam egy vadonatúj cigarettát. Mit gondolsz kipróbáljuk?
- Erre nem mondhatok nemet. - igazából nem dohányzom, csak nagyon ritkán. Tényleg ritkán. Amikor éppen kedvem van. De senki nem szól érte. Nem is igazán tüdőzöm le. - Stell gyere. - ő soha nem gyújt rá.
- Oké. - a diri mosolyogva invitált minket a dohányzó terület felé. Kimentünk, és a cigiző iskolások engem méregettek. Hiszen az igazgatóval cigizek, és ő ad nekem cigit, arról nem is beszélve, hogy ő gyújtja meg nekem.
- Mi a probléma? - néztem a lassan távolodó társaságokat, mert ők szerettek a diritől távol lenni.
- Csókos. - mondta az egyik alig hallhatóan, de én hallottam. Szép lassan odasétáltam, és az arcába fújtam a füstöt.
- Hogy mondtad? - kérdeztem halál lazán. Mindenki az igazgatót figyelte aki mosolygott. Ez egy elit iskola tele pénzes szülők csemetéivel. De állításuk szerint az én szüleim a leggazdagabbak. Ami igazából nem is igaz, de erről nekik nem kell feltétlen tudniuk. A másik az, hogy én "hírnévvel" vagyok megáldva, és nem a szüleim miatt. Igazából ez az ami miatt tartanak tőlem. Nem is a hatalom. Hanem, mert tudják, hogy én már elértem valamit, amit ők soha nem fognak. És mindent egyedül. A szüleim pénze és hírneve nélkül.
- Sehogy. - hebegett a végzős srác.
- Szerintem is. - kacsintottam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára. - Legyél jó. - és elsétáltam.
- Mondanom sem kell, hogy milyen hatalommal rendelkezel. - szólalt meg a diri.
- Igen észrevettem már. - néztem a szemeibe.
- És azt ugye tudod, hogy nem a szüleid miatt jutottál ide.
- Naná, hogy tudom. - pacsiztam le vele.
- Legyél büszke magadra.
- Tudod, ha az emberek úgy néznek rád mint egy őrültre akkor nem könnyű. - mondtam halkan, és a hangom esetlen volt. Ha az emberek hallották volna tudnák, hogy én is sebezhető vagyok.
- Hé. - kiáltott egyet az igazgató a társaságra. - Még egy nem szép pillantás Lexre, és büntetés lesz a vége. - a szívem gyorsabb ütemet diktált. A szemeim szivárványt látott. És ezt mindenki tudta. Mert ha valaki megvédett engem, akkor a lehető leghálásabb voltam. Akkor jött elő igazán a másik oldalam. Megpusziltam az igazgató kézfejét. Ez nem lepett meg igazából senkit, hiszen akit tisztelek vagy megbízom ilyenkor kap egy kézcsókot. Ritkán látták ugyan. Hiszen kevesen tartoznak a köreimbe. Akiket ezzel a körömbe avatom. Sokszor osztok ugyan kézcsókot, mint kézcsók. De akkor nem puszilom meg a kézfejet. Ha csak egy kis dologért vagyok hálás. A legbelsőbb körök kapnak csak igazi kézcsókot. És Elizabeth oda tartozott. A második anyám volt.
- Köszönöm. - suttogtam.
- Bármikor. - és megszólalt a csengő. Mindenki igyekezett befele, mi nem.
- Eliza...
- Hivatkozzatok rám. - szakította félbe a mondatom, mert tudta mit akarok. Késhettem volna csak úgy is. Mert senki nem mert volna rám szólni. De nem akartam. Sokszor megmutatom az embereknek, hogy mi van nálam. Hogy én mit tehetek meg. De rengetegszer visszafogom magam. Nem akarom, hogy megutáljanak. Mert annak ellenére amiket teszek szeretnek. És ezt nem azért mondom, mert a szemembe mondják. Azoknak nem hiszem el. Azért mert bizonyítják. Van, hogy fiúk azért verekednek, hogy az én "tisztességem" védjék. És utána nem várnak eltőlem semmit.
- Köszönöm. Ez a cigi pedig nem volt rossz.
- A műsor sem.
- Rossz napom van kissé.
- Tudom Lexi. Gondoltam. Ne aggódj. Kicsit pihentesd magad.
- Meglesz. Viszont mennünk kell órára. Tényleg.
- Nem Lex. Nem mennetek kell, hanem menni akarsz, hogy a becsületed védd.
- Így van.
- Nem kell mindenki elől elmenekülnöd. Vannak akiknek elmondhatod az igazat, és kiöntheted a szíved, és hasonlók.
- Köszi Eliza.
Szépen lassan bementünk törire. Azt gondolná az ember, hogy Stella fél mellettem. Hogy miattam kirúgják hasonlók. Viszont ez nem igaz. Mert általam ő is védve van. A tanár úr az ajtóra nézve mérges volt, de mikor meglátta, hogy mi lépjük át a küszöböt, megenyhültek vonásai.
- Elnézést. - mondtam.
Biccentett egyet, majd leültünk a helyünkre. Én is biccentettem ahogyan mindig. Ez tudták a tanárok,hogy mit jelent. Kérdezzenek büntetésből, hogy lássák a diákok, annyira nincs kivételezés. A tanárok ilyenkor kérésemre a legnehezebb kérdéseket tették fel, esetleg olyanokat is amiket nem tanutunk.
- Miss Parker a késése miatt jöjjön felelni.
- Máris. - kimentem.
- Ha nem válaszol mindre helyesen egyes. Ha pedig mind jó nem kap jegyet. Keményen hangzott, és a diákok ilyenkor nagyokat néztek. Mert ezekben az esetekben velem ultra szigorúak voltak, mással ennyire sosem. De kitűnő voltam. Tehát folyton nem kaptam az ilyenekre jegyet. Egy csomó kérdést kaptam. Rettenetesen nehezeket. Visszamenőleg az évekkel ezelőtti anyagból, és volt, hogy egyetemi anyagot. Sokat tanultam. Szándékosan. Ezt is egymagam akartam elérni.
- Rendben ülj le. Nem kapsz jegyet. - azért kérdeztek sokat, mert már akkor tudtam, hogy nem egyedül csinálok "balhékat". És a társam nem akartam, hogy büntessék miattam.
- Miss White, sajnos magára más nincsen időnk. De következő órára készüljön. - Stell tökre nyugodt arccal nézett fel a tanárra, és közölte, hogy mindenképpen. De addigra a diákok is elfelejtik a dolgot. Szóval sosincs belőle semmi.
Még volt négy óránk ami viszonylag nyugisan telt. Beszélgettem egy-két haverral, találkozókat beszéltünk meg. Visszautasítottam egy randi meghívást, és egy csomót ettem. Hazamentünk Stellel, és elkezdtünk készülődni. Vagyis inkább Ella, mert én a friss ebédemmel voltam elfoglalva. Ő addig azon gondolkozott, hogy melyik ruhámat kéri kölcsön. Folyton adok neki ruhákat költsön ilyenkor.
- Kathrin ez isteni volt. Köszi.
- Örülök neki. Egészségére Miss Parker.
- Jajj Kat ne már. Nincs itthon senki miért magázol.
- Hozzászoktam. Anyád egyszer hallaná meg, és kirúgna.
- De hát én kérlek, hogy ne tedd.
- Ez őt tudod, hogy nem érdekli.
- Kathy?
- Mindent megcsináltam. Az ágyadban alszik.
- Köszi.
- Nincsen mit.
Felmentem a szobámba, és Stell követett, de ő a gardróbom felé vette az irányt. Miközben ő válogatott, és ismét a koncertről beszélt, én cicámat simogattam.
- Nem hiszem el Lex. Te miért nem választasz ruhát. Minek? Én ránézek egyre és azt veszem fel.
- Bocs, elfelejtettem, hogy neked minden jól áll.
- Ez nem igaz. Csak leszarom mit gondolnak mások.
- Ezt mind tudjuk, hogy nem igaz.
- Jól van na.
- Komolyan mindenki azt hiszi, hogy milliárdosok vagytok.
- Már ha az annak számít, hogy meghalt egy rokon, és mi megkaptuk a házát.
- De senki nem tudja. Mindenki azt hiszi, hogy a szüleid kő gazdagok, és ez miatt vagy nagyképű. Senki nem tudja az igazat rajtam kívül.
- Ez nem is igaz.
- Jó tudja még pár ember.
- A házvezetőnő, is azért van, mert anya annyit dolgozik, hogy nem ér rá rendbe rakni a házat, és főzni. Busszal járok suliba, a házat örököltük.
- De a ruháid..
- Tudom, hogy az alapján is ítélnek Stell. De tudod, hogy a munkahelyemen kapom őket.
- A modellkedés.
- Igen.
- Nos ha már itt tartunk, azt hiszik, hogy anyád intézte.
- Egyszer majd ezt is belekiabálom abba a rohadt hangosbemondóba.
- Tedd azt. Nem várhatod el, hogy tudják az igazat, ha nem mondod el nekik.
- Jó majd nemsokára elmondom. Minden időm elmegy a hülye modellkedésre. Az energiámról ne is beszéljünk.
- Látod ezt nem tudja senki. Nem tudják, hogy azért csinálod, hogy legyen pénzed, és kiadhasd az irományaid. Azt a sok verset, az a pár regényt. És a blogjaid, amit milliók látogatnak naponta, nem tudják ki vagy.
- Jó lerántom majd a leplet.
- A tantárgyakat amiket választottunk, és anyád elintézte az is azért van, mert a diri tudja az igazat. És mert ő az igazság ellenére szeret téged. És adott már az elején lehetőséget.
- Hagyjuk a témát.
- Még azt hozzátenném, hogy mindenki szeret Lex. Visszahallom az öltözőkben, budikban, bulikban mindenhol. És tudod miért? Mert önmagad adod. Így szeretnek. Rántsd le hamar a leplet. - erre csak bólintani tudtam.
- Na nézzük ki azt a ruhát, aztán menjünk sétálni.
- Helyes.
Én az első kezembe akadó darabot vettem fel. Stell pedig egy csomót válogatott. De megtalálta a kiválasztottat. Mivel már elállt az eső, és meleg volt lengébben öltöztünk.
Stell ruhája:
Úgy döntöttünk, hogy a közeli parkba megyünk, és leülünk egy padra. A téma természetesen ismét a koncert volt. Nem hiszem el, hogy nem tud leakadni a témáról végre.Valami nagy banda lehet, ha ennyit beszél róluk.
- Akkor eljössz velem? Kérlek! Mond, hogy átgondoltad. Annyira szeretnék elmenni.
- Miért akarsz ennyire elmenni?
- Mert nagyon népszerűek, és kíváncsi vagyok a hangjukra.
- Arra ott a YouTube.
- Ne már. Az nem ugyanolyan.
- Mikor lesz?
- Két hét múlva.
- Mutass róluk videót.
- Hogyan?
-A telefonodon.
- Ja jó. Helyesek ám.
- Ajánlom is. Mert nem kóser, hogy elmegyek aztán nem élvezem.
- Veszek neked annyi kaját amennyit megkívánsz.
- Áll az alku. - vágtam rá. Egy ilyet tutira nem utasítok vissza.
- Ezt ne felejts el.
- Kérlek, annyit eszek amennyit akarok, hülye az aki elfelejti. Már alig várom. Mindenképpen elmegyek. De kik is ezek ha már itt tartunk?
- One Direction.
- Mutasd azt a videót.
- A címe Kiss you.
- Gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz. Mi másra rángatnál el? Nem, hogy rock koncertre mennénk.
- Majd egyszer arra is megyünk. Na de nézd meg a videót. - megnéztem a videót, és végig nevettem. Haláliak ezek a srácok. És tényleg helyesek. Na egy koncertbe csak nem halok bele.
Hazamentem uzsiztam, és mentem zuhanyozni.És befeküdtem az ágyamba, és elkezdtem írni. Majd megnéztem a beosztásom, hogy mikor kell dolgoznom. Mázli, hogy a koncert napján szabad vagyok.
Annyit ehetek amennyi belém fér. Csak ez járt a fejemben. És ezektől a gondolatoktól meg is éheztem. Szóval lementem, és ettem. Visszamentem a szobámba fogat mostam, és leküldtem aludni. Már nagyon fáradt voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése