2013. június 1., szombat

7.rész


Harry szemszöge:
 Csak sétáltam, és sétáltam. Céltalanul bolyongtam a városban. Megnyugtató volt, hogy egy rajongó sem vett észre, és nem állított meg. Élveztem, hogy kicsit megnyugodhatok, mindent végi gondolhatok  Muszáj volt valamit tennem, mert ha otthon maradok, esetleg széttörök valamit. Szeltem az utcákat. Egyik jött a másik után. Nem is figyeltem merre megyek, nem is érdekelt semmi tényleg. Aztán nagy zsivaj ütötte meg a füleimet. Egy forgalmas park. Tele emberekkel. Ide most nem mehetek. Szóval fogtam, és bementem a fák közé. A parkban voltam végül is  Én mindenkit láttam, de engem senki. Csak ültem ott, azon tűnődve, hogy ez mennyire jó hely. Talán máskor egyenesen ide fogok jönni. Igazából nincs is messze. Csak én jöttem kerülőúton. Remélem itt nyugtom lehet. Leültem egy kidőlt farönkre és bekapcsoltam a zenét a telefonomon, és a füleseimet a fülembe raktam. Egy kis relax.
Lexi szemszöge:
 Egyenesen a parkba mentem. Az én helyemre. Ahol nyugton lehetek, mégsem egyedül. Engem senki nem vesz észre, de én látom a tömeget. Tudni, hogy nem vagy egyedül, de téged sem zavarnak jó dolog. Megnyugtató. Igazából az volt a nyugtatóm úgymond. Odamentem, és zenét hallgatva relaxáltam. Szerettem, hogy az emberek nem járnak erre. Még eltévedt frizbiket keresgélő kutyák sem. Amikor odaértem észrevettem valakit az én helyemen. Ne mond, hogy valaki megtalálta a helyem. Ezek után nem lesz értelme oda mennem. Hiszen bármikor betoppanhat bárki. Közelebb mentem, hogy biztosra vegyem tényleg van e ott valaki, mert a szemeim még mindig fájtak kicsit, és nem láttam teljesen tisztán. Az illető észrevett, mert sajnos túl közel mentem. Nem akartam, hogy észrevegyem. Pontosan azért jöttem ide, hogy mások ne vegyenek észre. A tag összerezzent.
- Hello. - szólaltam meg. Mert igazából nem tudtam mit csinálni. És ki akartam deríteni mit keres itt, vagy,hogy találta meg a helyem, és, hogy tervezi e, hogy visszajön egyszer kétszer.
- Szia. - motyogott halkan. És füleiből kivette a fülhallgatót. - Segíthetek? - kérdezte. Mintha megzavartam volna.
Harry szemszöge:
 Jajj bakker. Megtaláltak. Csak remélni tudom, hogy nem kiabál, vagy hívja a többieket. Köszönt, én meg persze visszaköszöntem. Arra gondoltam, hogy esetleg autó grammot akar. Sejtelmem sem volt, hogy mást akarhat.
- Nem köszi nem kell segíteni. Csak én folyton itt vagyok, és erre senki nem szokott lenni. És hát ez az én helyem. - mondta.
- Hogy mi van? - döbbentem le. Ez most nem ismer fel, szórakozik velem, vagy mi van? Egyébként is, mi ez az én helyem szöveg.
- Bocsi, nem azért mondtam, hogy ez az én helyem tesó tűnj el, csak szerettem volna idejönni, de látom lefoglalták. - láttam rajta, hogy elszomorodik. Nem akartam, hogy elmenjen, mert akkor bunkónak éreztem volna magam. És nem akartam bántani. Olyan kis gyengének tűnt.
- Mi lenne, ha mindketten maradnánk? - ajánlottam fel.
- Nem zavarlak?
- Dehogy.
- Akkor ha nem bánod leülök. - még senki nem volt szerintem velem ilyen kedves. Olyan kis aranyos. Törékenynek látszik. Furi, hogy ide jár. Vajon miért?
- Csak nyugodtan. - ahogy elnézem nem is ismer fel. - Nem veszélyes ilyen törékeny lányoknak erre járkálni egyedül? Milyen gyakran jársz erre? - elmosolyodott. Varázslatos mosolya volt. Tipikus olyan volt, mint aki az egész földön elég boldogságot tudna adni. El sem tudom mondani.
- Lehet, hogy veszélyes, de én akkor is ide járok. Méghozzá elég gyakran. Mindenkinek kell egy hely ahova elmenekülhet nem?
- Elmenekülhet? - kerekedtek el szemeim.
Lexi szemszöge:
 Egészen kedves ez a fiú. Azt hittem, hogy el fog küldeni. Beszélget velem. És nem mint kivételezettel. Olyan jó érzés, hogy nem ismer. Hogy nem ítél el. És egész helyes is.
- Igen elmenekülni. Tudod a világ elől. Ha bánt valami, vagy kicsit sok a világból folyton ide jövök. Olyan megnyugtató. Nem vagy egyedül, de mégis. - meséltem neki. - És te? Hogy kerültél ide? Senki nem szokott rajtam kívül itt lenni.
- Honnan tudod, hogy nem jár erre senki?
- Mert elég régóta járok ide, folyton máskor, és eddig még senkit sem láttam.
- Én most vagyok itt először. Kicsit elegem volt, és egyedül akartam lenni. De jó hely. - nézett körbe.
- Tudom.
- Máskor is visszajöhetek? - kért konkrétan engedélyt.
- Ha szeretnél persze. - mosolyogtam.
- Jó társaság vagy.
- Nem is ismersz.
- Még.
- Pedig jó, hogy végre nem ismer valaki.
- Dettó. - mosolygott.
- Várj. - mondtam.
Harry szemszöge:
 Ne. Mond, hogy nem fog rájönni, hogy ki vagyok,és visongani fog vagy valami. És megszólalt.
- Te nagyon hasonlítasz valakire csak nem tudom kire. - gondolkodott pár percet, és én már felkészültem a legrosszabbra.
- Te vagy az a srác a 10B-ből nem?
- Osztályra gondolsz? Mert nem vagyok sulis. - egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy mire gondol.
- Az a banda.
- 10B?  Még életemben nem hallottam róla.
- Jajj én sem. A barátnőm mutatott a neten egy bandát, hogy erre kísérjem el. Most lesz nem sokára a fellépésük. Őszintén nincs sok kedvem hozzá. Ööö.. jut eszembe. Így talán rémlik. Van egy számuk a Kiss You. - itt már tudtam, hogy ránk gondol. De nem egy rajongó. Hatalmas kő esett le a szívemről.
- Igen tudom miről beszélsz. És igen én vagyok az egyik énekes.
- Komolyan? Akkor amikor kérdeztem, hogy 10B, miért értetlenkedtél?
- Mert 1D a neve.
- Ja bocsika. - pirult el. És nagyon jól állt neki.
- Nem gond.
- A barátnőm azt mondta, hogy ti egy Londoni banda vagytok, és, hogy micsoda népszerűségetek van. De én nem hallottam még rólatok őszintén szólva. És nem is akarok nagyon elmenni. De mindenképpen elmegyek. - magyarázott.
- És miért döntöttél úgy, hogy eljössz? Csak nem én gyakoroltam rád ekkora hatást? - és kezdtem azt hinni olyan, mint a többi lány.
- Arról szó sincs. Már amikor elhívott igent mondtam. Túl jó ajánlatot kaptam. - felvontam a szemöldökömet jelezve, hogy nem értem,  ő észrevette, és magyarázni kezdett.
- Azt mondta, hogyha elmegyek vele, akkor annyit ehetek amennyit akarok. Kifizeti. A hasam a mindenem szóval erre nem mondhattam nemet. Kihagyni egy ilyet örök hiba lenne.
- Értem. - nevettem el magam.
- Mi az? - nézett rám döbbenten.
- Egy lányt sem hallottam még, hogy ennyire szeretne enni. - elszomorodott, és kezdtem aggódni, hogy megbántottam. - Megbántottalak?
- Nem.
- Akkor miért lettél ilyen letört?
- Mert mindenki ezt mondja.
Lexi szemszöge:
 Eszembe jutott, hogy miért is jöttem ide. De nem gondolhattam sokat erre, hiszen már csak egy gyógyszerem van. Ha kiadom magamból talán jobb lesz. Viszont nem ismertem annyira, hogy kiadjam magam.
- Ez egy hosszú történet, amit most nem mesélhetek el. De talán egy következő alkalommal.
- Nagyon örülnék egy következő alkalomnak.
- Tényleg? - csillantak fel szemeim. Mert eredetileg egy lerázós dumának szántam.
- Igen. - kacsintott egyet.
- Nem vagy te az ilyenekhez túl elfoglalt? Mint 10D tag?
- Amire akarok időt szánni arra tudok is. És még mindig 1D. Nem fogod megjegyezni igaz? - nevetett.
- Hát, majd egy napon lehet. De ki tudja azt még?
- Mikor találkozunk legközelebb?
- Nem tudom.
- Add meg a számod,és majd írok, vagy felhívlak, hogy mikor jó,aztán összeegyeztetjük. - mosolygott. Szép mosolya volt.
 Gyorsan bepötyögtem a számot és arra döbbentünk rá, hogy még egymás nevét sem tudjuk.
- Hogy hívnak? - kérdezte.
- Fontos az most?
- Hát nem tudom, de gondolom ha két ember megismeri egymást általában az az első, hogy bemutatkoznak. És mi ezt kihagytuk.
- Nem szeretek az átlagba tartozni. Nem tartom magam átlagosnak. Pont ezért ne csináljuk úgy ahogyan mások. Nem akarok a többséghez tartozni.
- Legyen.
- Így izgalmasabb. De ezért mond meg, hogy szerinted, hogy hívnak. Kíváncsi vagyok mire tippelsz. Nem mondok rá semmit. Majd kiderül. - vigyorogtam. Lexi soha semmit nem csinál úgy, mint mások. Különc.
- Izabella. És tök jó, hogy végre az én nevem sem tudja valaki. Nem keresel rá ugye?
- Nem. Nem csalok. Amúgy is. Nem is tudom a banda nevére.
- Tényleg nem fogod megjegyezni soha. - nevetett.
- Lehet, hogy nem. Alex. És mit írsz be a névként?
- Nem muszáj tudnod.
- Had írjak be én valamit. Úgy is tudni fogod melyik az.
- Oké. - kezembe adta a telefont, és pedig bepötyögtem  "a különc".
- Remélem megtalálod.
- Biztosan.
- Na kedves Alex kérlek írj be te is valamit, és mellékeld a számodat.
- Jó. - beírt valamit, de nem néztem meg. Majd otthon.
 Beszélgettünk még egy kicsit, majd jeleztem, hogy én indulok.
Harry szemszöge:
- Hazakísérjelek? - ajánlottam fel. Nem igazán szoktam ilyet csinálni.
- Nem köszönöm. Azzal kiadnám magam.
- Egyszer úgy is kiderül ki vagy.
- Igen egyszer. De megvárom, hogy mikorra sikerül kiderítened. Csak akkor találkozok veled, ha kiderítesz valamit rólam. És ez rám is igaz. A következő találkozásig meg kell tudnia mindkettőnknek pár dolgot a másikról. Hajrá.
 Ez a lány nagyon fura. De ez nem rossz. Sőt nagyon tetszik benne. Maga az egész lány. Hamar ki kell derítenem, hogy kicsoda, szóval igyekszem felgyorsítani a dolgokat.
- Akkor, hogy még jobb legyen. Verseny. Aki előbb megtud valamit minimum 5 dolgot a másikról az hív előbb. És ő nyer. A nyertes pedig a következő találkozásról mindent ő talál ki.
- Kihívás elfogadva. Bármit lehet használni a detektívesdihez.
- Oké.
- Na akkor én tényleg indulok. Szia.
- Szia.
 Mit gondol, hogy nem kezdem el már most a dolgot? Tisztes távolból követtem. Egy hatalmas és gyönyörű házba ment be. Talán még híresebb, mint én. Megnéztem a postaládát, és a Parker név állt rajta. Ezután hazafelé is indultam, és végig a telefonomat kutattam, hogy mit írt be, mint név. Aztán megtaláltam. A különc. Ez tetszett. A telefonom pedig rezegni kezdett. Az emlékeztető. De most nem lehetett beállítva semmi. Pár hosszú sor fogadott. Rákattintottam, és nagy meglepetésemre egy idegen emlékeztetőszövet nyitottam meg. Ez állt benne: " Kedves Alex...." Már ebből tudtam, hogy ki írta. Biztosan amikor a nevét írta be. " Kíváncsi vagyok, hogy mit tudsz meg rólam, és mennyi idő múlva. Egy tipp. Kezd a telefonszámom megtudakolásával, mert hamis számot adtam meg. Nehogy már egyszerű dolgod legyen. Puszi: L" Hát nem lesz könnyű dolgom, rendesen feladta a leckét. Viszont ott az az L betű. Ez segített.

2 megjegyzés: