2013. május 20., hétfő
4.rész
Lexi szemszöge:
Szemeim nem akartak kinyílni. Mi a francnak kell felkelnem? Egész estémet forgolódással töltöttem. Miért nem látják bennem mások ki is vagyok igazából? Ezen járt az agyam. Tényleg be kell vallanom, hogy teljesen félreértették a helyzetet. Szégyenítsem meg magam? Mondjam el nekik, hogy apám nem egy drága országban dolgozik, és nincs már anyámmal, hanem elhagyott mikor anyám bekapta a legyet? Vagy, hogy annyira nincsen pénzem arra, amire szeretnék költeni, hogy modellkedést vállaltam? Hogy az "utlraszupermegamenő" ruháim mind onnan vannak, azért mert ajándékba kapom? Vagy, hogy azért lakunk ilyen szép házban, mert anyám apja,aki elég sok barátnak köszönhetően sikerült olcsón ilyen házat építtetnie és mikor ő meghalt ránk hagyta? Elegem van az emberekből. Nem is ismernek. Nem szabad ezen ennyit rágódnom.
Szokásos reggeli rituálémat elvégeztem, és kicsit hamarabb lettem készen. Már mehetnékem volt nagyon, és a düh majd szétmart belülről a fájdalommal együtt. Észre sem vettem, hogy nem is, hogy nem ébresztőre keltem, hanem magamra. 5 óra volt mikor teljesen kész voltam. Furcsa, hogy Kat így is friss reggelivel várt. Talán hallotta, ahogyan botorkálok. Gondoltam, hogy elmegyek arra a helyre ahol ki szoktam adni magamból a gőzt, és verseket, történeteket írok. Egy közeli park. De oda folyton csak egyedül jártam. Az egészséges magányra olykor mindenkinek szüksége van. Elindultam hát oda. Nem csak egy egyszerű park. A park mellett, a fák között, van egy elhagyatott hely. Ott fújom ki folyton a gőzt. Elindultam tehát, táskámat vittem magammal, és a fülesemen maxon hallgattam a zenét. Ilyenkor elmélyültem az érzéseimben. Mindent végiggondoltam,és elvonulva sírtam ki magamból mindent ami éppen nyomott. Nem sírtam még senki előtt, csak gyerekként anyu előtt. Annyi düh volt bennem, hogy az elképesztő. Ilyenkor az írásaim is hasonlóak lettek. Remegő kézzel, és gyorsan írtam a szavakat egymás után. A hangulatom irányította minden versem hangulatát is. Az igazságtalanságról írtam pár verset, majd egy regénybe kezdtem. És írtam pár fejezetet, aztán indulni kellett az iskolába. Gyalog mentem ma. Határozottam jól esett. Megnyugtatott. Mikor az iskolába értem. Mindenki engem figyelt. Lehunytam a szemem pár pillanatra, mély levegőt vettem, és befelé vettem az irányt. Aztán meggondoltam magam. Ismét mérhetetlenül dühös voltam. Elővettem a cigimet, és rágyújtottam. Nem tudtam hirtelen ennyi ember előtt mit csinálni. Az összes tekintet az én hátam égette. Majdhogynem porrá égtem, amikor odalépet, Adam.
- Helló csajszi. - ölelt meg két puszi kíséretében.
- Szia.
- Mi a helyzet?
- Ami máskor is.
- Gond van?
- Nem. - erőltettem magamra mosolyt.
- Ma talizzunk nem felejtetted el ugye?
- Nem. És hova szeretnél vinni ha szabad kérdeznem? - tudtam, hogy az agyában azt válaszolja, hogy az ágyamba. De szartam rá. Túl ideges voltam, hogy figyeljek rá.
- Arra gondoltam sétálhatnánk.
- Jó ötlet.
- Szerintem is. És korrepetálni mikor tudnál?
- Holnap?
- Nálatok vagy nálam?
- Nálunk.
- Megfelel. - kacsintott egyet, majd megölelt, és egy puszit nyomott közel a számhoz.
Befelé vettem az irányt a terembe. Ha lehetett az eddigi nézettségem megtöbbszöröződött. "Hol élnek ezek?" Ahogy közeledtem az ajtóhoz, és egyre a tömeg felé is, az emberek előreengedtek. Mindenki arrább állt, de szemét nem vette le rólam?
- Mi a rák van veletek? - kérdeztem. Semmi válasz nem jött rá természetesen. Most lepődjek meg? Dehogy. Már semmin nem szokásom.
Bent a teremben köszöntem, majd helyet foglaltam, és a regényem folytattam. Mikor megláttam Stellt az ajtóban bejönni egyből felvidultam.
- Stell. - kiáltottam, és rávetettem magam. A szó legszorosabb értelmében. Ő pedig tartott, mint egy kisgyereket.
- Hello Lex. Neked is jó reggelt. - mosolygott.
- Meglepő, hogy boldog vagyok?
- Te mindig az vagy.
- Igen. Büfé? - kérdeztem.
- Menjünk. Gondolom majd éhen halsz.
- Jól látod a dolgokat. Pedig ma négy pirítóst bedobtam, és mellé fél liter narancslevet is ittam.
- Szerintem te kaja túladagolásban fogsz meghalni.
- Hé ne beszélj a halálról. Főleg, hogy még itt vagyok.
- Bocsi.
- Ha már itt tartunk, mivel én elmegyek veled a béna koncertre, eljöhetnél velem moziba. Utána lesz pár nappal.
- Milyen hülye mese jelent meg megint.
- Hékás. Én elmegyek a hülye koncertre, te pedig a hülye mesére?
- Meglátjuk.
- Oké. - olyan vidám lettem. Éreztem, hogy önmagam lehetek ismét.
Vettem két salátás szendvicset, két salátát, 2l gyümölcslevet, és még két szendvicset, ami sonkás volt, két tábla csokit, és egy kapucsínót. Mindenki méregetni kezdett, én pedig elnevettem magam.
- Mi van? Nem láttatok még...Lexit? - kérdezte a tömeget Stell-
- Köszi Stell. - hálálkodtam, majd kezet csókoltam neki.
- Tudod, hogy alapjáraton.
- Az bizony.
- Egyébként kettőnk közt szólva, fehér embert akartam mondani. Nem láttatok még fehér embert? Aztán rájöttem, hogy ez hülyén hangzana. Gyorsan mondtam valamit.
- Jól tetted. - nevettem fel.
- Mindenki a zsákmányodra pályázik. - nevetett fel. - Felvásároltad az egész büfét.
- És akkor mi van? Éhes vagyok.
- Igen Lex. Ezt mindenki tudja. Az is aki eddig nem hitt a szóbeszédnek. A szomszédos országok is látják, hogy bevásároltál. Nagyobb a kupac, mint te.
- Akinek nem kóser elfordul.
- Jogos.
Nagyon nézett engem egy tizedikes srác, és Stell megszólalt.
- Mi van öcsi? Szabad ország, és vannak jogai. - Lex ma tuti van veled valami. - mosolygott.
- Egy boldogsághullám, nem is hullám özön. Nem tudom csak úgy...na. Nem mindegy? A lényeg a boldogság.
- Hülye. Mint mindig. A mosoly öltöztet, a mosoly a legjobb ékszer minden magazin ezt fújja. Szegény csorba fogúak - olyan hangosan nevettünk fel, hogy beleremegett az egész suli.
Ma hat órám volt, és mind a haton feleltettek. Mindre ötöst kaptam. Emelt matekon Adam rám is kacsintott felelet után. Egy barom. De szeretem a barmokat, az örülteket. A komoly, és normális emberek kerüljenek el. Fúj. Szabályosan undorodom tőlük.
Infón kérdeztem pár feladatot, mert egy kicsit összezavarodtam. Biológián, hát arról nem beszélnék. Khm.. Stellel vagyok egy párban. A kísérletet engedtem, hogy megpróbálja,majd amikor majdnem összekevert két anyagot, amitől simán az egekbe robban a suli, kivettem kezéből a kémcsöveket, és egy sima "nem ártana, ha elkezdenél tanulni." - vel kiröhögtem. A nap többi részében emberekre ugráltam. Haverokra. Ráugrottam a hátukra, az ölükben ültem, és hasonlók. Oda került a sor, hogy egyedül Adam haverom, aki igazából velem kedves meg minden, meg a lányokkal is, akkor fogtam, és az ölébe ültem, és átkaroltam a nyakát. Másik kezemmel a haját simogattam. Igaz, hogy nem is együtt volt óránk, de gondoltam befutok hozzá, és így is tettem. Stell nem akart velem tartani, mert valami végzős fiúval kavar, és gondolta átfut hozzá.
- Adam.
- Mi az? - nézett rám mosolyogva és csillogó szemekkel. Talán nem is akar megfektetni. De lehet, hogy csak engem nem. Nem tudom. De nagyon nem úgy viselkedik, ahogyan másokkal szokott. Majd kiderül nem?
- Azon gondolkoztam, hogy éhes vagyok.
- Ne már Lex. - röhögött.
- Most miért? - néztem rá "felkapva a vizet."
- Gyere.
- Hova?
- Veszek neked kaját. - mosolygott.
- komolyan? - kerekedtek el a szemeim.
- Aha.
- De kúl! És felugorhatok a hátadra?
- Persze. De kapaszkodj. Olyan pille könnyű vagy, hogy a végén még elfelejtem, hogy a hátamon vagy.
- Oki. - és azzal a lendülettel, már a hátán is voltam. Végigvitt így az egész sulin, és a büfében is így vásároltunk. Majd a kaját a kezembe nyomta, én pedig kértem, hogy tegyen le.
- Le ülni arra a padra? - mutatott egy pad felé.
- Legyen. És jutalmul kapsz egy puszit.
- Mert?- mosolygott.
- Azért, mert még boldogabb lettem. -oda futottam a padhoz, ő pedig szolidan oda sétált.
- Nem gondoltam, hogy lehet valaki ennél boldogabb. - nevetett.
- Pedig lehet. Hidd el.
- Akkor maximum te. Nálad nincs vidámabb ember.
- Az lehet. De az baj?
- Nem. Az nagyon jó.
- Szerintem is. Kérsz? - kínáltam meg a szenyámból.
- Aha. - és egy hatalmasat harapott belőle. A szendvicsem néztem pár másodpercig.
- Ezt nem gondolod komolyan? Majdnem megetted az egészet. Azt hiszed nagyobbat tudsz harapni, mint én?
- Kéred? - nyitotta ki a száját.
- Kösz. Megtarthatod.
- Na harapj nagyobbat. Persze csak ha tudsz.
- Mi van? Na ná, hogy tudok. Bekaptam majdnem az egész szendvicset.
- Te jó ég. Mekkora szád van neked.
- Biztos ám. A fogorvos is sokszor dicséri.
- Férfi vagy nő?
- Férfi. - nevettem fel.
- Akkor nem csoda. Bár győztél.
- Sok minden belefér. - húzogattam fel a szemöldököm. Jelezve, hogy elég piszkos a fantáziám.
- Lex, hogy milyen perverz vagy. - röhögött.
- És akkor mi van?
- Mindenki azt hiszi te vagy az ártatlan bárány, aztán a nagy faszt.
- Hát azt bizony. De mivel nyertem, ma elviszel a játszótérre is. Hintázni akarok.
- Rendben.- nevetett. - Bakker Lexi melletted olyan röhögőrohamaim lesznek, hogy ebbe halok bele. Már fáj az arcom.
- Inkább ettől fájjon, mint a pofontól.
- Jogos. Viszont nekem sietni kell órára. Gyere gyors visszakísérlek. - megpusziltam az arcát, és kézen fogva indultunk fel. De nem úgy, mint két szerelmes, hanem, mint két barát. Eddig azt hittem, hogy még az sem, de igen a barátom. Csak eddig nem ismertem be.
- Akkor délután. - aztán lelépett.
Még pár órán túltettem magam, aztán indultam haza. Otthon ettem, aztán felvettem valami lazább ruhát, és vártam Adam érkezését. Addig cicusommal játszottam. Megérkezett Ad, és egy almával a kezemben távoztam.
- Üdvözlöm Miss Parker. - és kocsija ajtaját az anyósülésnél kinyitotta.
- Örvendek Mr. Graham. - ültem be mellé.
- Séta és játszótér?
- Nem. - mondtam.
- Száguldás és játszótér.
- kocsikázni akarsz? - kérdezte.
- Persze "kocsikázni". - mutattam macskakörmöt a levegőbe.
- Akkor adjuk neki.
- Szerintem is.
Egy órán keresztül repesztettünk egy elhagyatott területen, ahol egy kocsi sem járt. Hozzátenném, hogy ez az Audi sokat tud. Rohadtul élveztem. Kezemet a magasba emeltem, a zene hangosan szólt. Ellazultam. Majd lassítani kezdtünk, és Ad már a játszótér felé vette az irányt. Egy elhagyatott játszótérre mentünk, ahol két hinta árválkodott. Futni kezdtem, azt üvöltve, hogy enyém a jobb oldali. Majd felültem, és lökni kezdtem magam. Nem érdekelt, hogy közben az emberek mennyire megfigyeltek. Ad is hintázott, de nem úgy ahogyan én.
- Tudod Lex, ezt szeretem benned. Te kimutatod milyen vagy. Önmagadat adod. Nem félsz másoktól, és a véleményüktől. Magadtól értél el dolgokat. Egy példakép vagy.
- Thanks. De mi ez az érzelgősség? Baj van?
- Nem dehogy. Csak irigyellek. És felnézek rád. - leállítottam a hintát.
- Gyere ide. - mondtam szinte gügyögve akár egy bébinek.- Óriás bébi.
- Ezt pont te mondod?
- Bizony pont én. - sokáig öleltem, és megbeszéltük a problémáit. Majd hazavitt, és egy hosszú zuhany, és sok kaja után, egy fog mosás zárásával aludni tértem.
Harry szemszöge:
Fogadok, hogy más nem rágódik ennyit azon, hogy mit gondolnak róla mások. Idegtépő. Próbálom kizárni a gondolataimból, de nem megy. Arra gondoltam, hogy ma megismerek egy-két normális embert. Olyanokat akik szívesen beszélgetnek velem, de nem tépik le a fejem, hogy mennyire imádnak, vagy nem adják ki amit mondok a sajtónak. Aztán nem sok értelmét láttam, szóval nem csináltam semmit.
- Hé srácok! Mi lenne, ha csinálnánk ma valamit. - mondtam a többieknek, mert csak otthon ücsörögtünk.
- Menjünk moziba? - kérdezte Niall.
- Nem. - mondta Louis.
- Menjünk kirándulni? - vetette fel Liam.
- Jobbat tudok. Sátorozzunk. - vonogatta fel és le a szemöldökét.
- Felőlem oké. - egyeztem bele elsőként.
- Szerintem is. - Niallnek is megfelelt a dolog.
- Menjünk. - Louisnak is tetszett a dolog.
- Akkor hajrá. - Liam pedig utolsóként, de abszolút egyetértve döntött.
Mind összepakoltuk a cuccainkat.
- Ne már Nial! - nézte a plafont Louis. - Ennyi kaját akarsz hozni? - nézett rá.
- Aha. - válaszolt tökre komolyan.
- Minek?
- Hova gondolsz? Majd éhezem nem? Felejtsd el. Tudom, hogy sokat eszel, meg minden, na de azért ez nem sok egy kicsit?
- Miért ti mennyit hoztok? - kérdezte, én pedig majdnem elröhögtem magam.
- Úgy gondoltad, hogy te egyetlen éjszakára egyedül magadnak ennyi kaját hozol? - kerekedett el Louis szeme.
- Ne aggódj csak húzom az agyad. De ajánlom, hogy nekem is hagyjatok. Ha megéhezem levadászom egyikőtöket, és azt fogom megenni.
- Szerintem még megállhatunk egy boltban némi kajáért. - röhögött Louis.
- Na menjünk. Elég lesz mindenkinek. - mondta Nial.
- Ez egy vízilónak is sok lenne. - nevetett mindenki Louis beszólásán.
Nekivágtunk a nagy sátrazásnak, és a sok cucc miatt két kocsival mentünk. Felmentünk egy hát, mondjuk hegynek, és ott telepedtünk le.
- Remélem nem támad meg egy medve sem. - mondta Zayn.
- Jajj haver, hát mi lenne akkor a hajaddal? - hülyéskedtem.
- Ugye? - nézett komolyan.
- Nem azért, de inkább az elővigyázatosság kedvéért tisztázzuk. Ha baj van, nem foglalkozunk a hajunkkal, és a zselével és a táskában lévő hasonló cuccokhoz sem. Rendben?
- Aha. - láttam rajta, hogy nem figyel.
- Mi gondolkozol öreg?
- Azon, hogy le is tudnám kenyerezni a macit, hogy ha nem bánt minket, és Nial nasiját, akkor megcsinálom a haját. Bocsánat bundáját, hogy minden macilány megforduljon utána.
- Te hülye vagy. - röhögtük ki.
- Nem újdonság. - legyintett. - De azért valljuk be, hogy vicces lenne.
- Az.
- Na állítsuk fel ezeket a sátrakat. - szólalt fel Liam.
- Igenis Kapitány. - és Nial a kezével tisztelgett. Majd folytatta. -óóóóóóóó..... - nekünk sem kellett több. Mind elkezdtük énekelni SpongeBob főcímdalát, miközben próbáltuk felépíteni a sátrakat. Nem kevés időbe telt, de sikerült a dolog. Gyújtottunk tábortüzet is. Előkerült egy gitár is, szóval ott énekeltünk, időközben besötétedett, és marha nagy hangulata volt a dolognak. Mikor kifáradva bementünk a sátrakba arra gondoltam, hogy majd alszom. Igen a gondoltamon van a hangsúly.
Niall szemszöge:
Egész nap unatkoztunk, és Harry csinálni szeretett volna valamit. Végül a sátrazást szavaztuk meg. Jókat szórakoztunk. A sátrak kettesével voltak. Én viszont egyedül aludtam volna. Kinek van ahhoz most kedve? Gondoltam megszívatok mindenkit. Először Harryék sátrához mentem. Itt aludt még Zayn is. Halkan lépkedtem el a sátorig, majd hallhatóan motoszkálni kezdtem. Utána pedig a sátrukat kezdtem el piszkálni. Hallottam ahogy suttognak. Nagyon nagy poén volt. Abbahagytam a sátruk piszkálását, majd vártam, hogy elődugják fejüket. Nem is kellett olyan rettenetesen sokáig várnom. Felkészülve vártam. Előbukkant két fej, én pedig kiabáltam, mint egy medve. Nagyon vicces volt a reakciójuk. Visszaugrottak a sátorba, és gyorsan felhúzták a cipzárt is. Észre sem vették, hogy én vagyok. Te jó ég. Következtek Liam, és Louis. Biztos, hogy hallották a kiabálást. Ugyanazt eljátszottam velük, mint Zaynék-kel. És pepitába ugyan az a reakció. Majd bekiabáltam.
- Azért nem gondoltam volna. - és röhögtem közben, mint az állat. A földön fetrengtem már. A cipzár kinyílt, és ideges négy szempár meredt rám.
- Szórakozunk? Szórakozunk? - kérdezte Liam. És már akkor tudtam, hogy engem is megszívatnak.
- Mit szeretnétek csinálni? - kérdeztem kissé aggódva.
- Hmm... had gondolkozzak. - szólalt meg Harry.
- Neeeeee... - kiáltottam. Abban a szent minutumban tudtam. Ezek halálra fognak csikizni. Igazam is lett. És mivel négyen voltak egy ellen nem volt nehéz. Louis, és Liam lefogott, majd Hazza, és Zayn csikizni kezdtek. Én meg védekezni nem tudtam meg semmi. Már sírtam a nevetéstől mikor elengedtek.
- Ezt visszakaptad. - engedtek el.
- De még, hogy? Ez így nem tisztességes. Sokkal rosszabb volt nekem. - próbáltam védeni magam.
- Igaza van. Igazságtalan volt. Toljuk bele a tóba. - mondta Zayn.
- Remek ötlet. -csillant fel mindenki szeme.
- Nem hiszem, hogy az lenne. - szólaltam meg. De tudtam innen én már nem menekülök.
- Pedig az. - szóval még Liam is ellenem van. Ki van akkor velem? A következő pillanatban rájöttem, hogy ez tényleg komoly, mert már mindenem vizes volt.
- Basszus. - jöttem fel a víz alól.
- Megérdemelted.
- Nem is igaz.
- Vigyázz bombaaaaaaaa... egy hatalmas csobbanás. Louis beleugrott a vízbe.
- Jövök. - ismét egy csobbanás. Liam sem vacakolt sokat.
- Na srácok? - néztem rájuk. Harry feltartott kézzel szólalt meg.
- Én önként megyek. - és egy újabb csobbanás.
- Azt hiszem én maradok. - mondta Zayn.
- Persze. Megértjük. A hajad. Természetesen. - mondtuk mind. De késő lett volna mindenhez, hiszen már indultunk is kifele a vízből. Tuti, hogy Zayn is bekerül a vízbe valahogy. Egy apró fogócska után elkaptuk, és tényleg a tóban végezte.
- Bassza meg.
- Van ez így. - vontam vállat. És ismét mind bementünk. Jókat hülyültünk, és sokáig ott lehettünk. Újból meggyújtottuk a tüzet, ami sötétben nem a legkönnyebb, és ott melegedtünk pokrócok alatt.
Remélem tetszett. :) Nem sokára új rész. Puszipá: Dzsennifer :*
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése