Harry szemszöge:
Ez a másfél hónap iszonyú lassúsággal telt. Folyton Lexin jár az eszem. Nem tudok másra gondolni, csakis rá. Szüntelenül lejátszódik előttem az a csodálatos éjszaka, amikor ha csak egy kis ideig is de az enyém volt. Igyekeztem módot keresni arra, hogy kiverjem a fejemből, de nem ment. Azért, mert nem akartam. Minden pillanatra örökre emlékezni akarok. Párszor leléptünk bulizni, akkor kicsit elvonatkoztattam Lexiről, az alkoholnak, és néhány kedves lánynak köszönhetően, akiket szerelmi bánatom miatt hazavittem. De senki nem volt képes kitölteni az űrt, amit maga a csoda hagyott maga után. Minden lányban őt láttam. Ha nem, akkor megkerestem.
- Harry, gond van? - kérdezte Lou, mikor kikecmeregtem a konyhába.
- Miért lenne? - feleltem a reggeli rekedt hangomon.
- Nem tudom, ezért kérdezem.
- Nincs semmi.
- Nekem bármit elmondhatsz.
- Igen tudom. - mondtam, de magamban hozzátettem, hogy sajnos ezt nem. - De miből gondolod, hogy bármi gond lenne?
- Nem tudom. Mondjuk abból, hogy elég sokat döntesz magadba minden alkalommal, mikor elmegyünk bulizni, vagy, a sok ismeretlen lány láttán, akik reggel lelépnek?
- Csak jól érzem magam.
- Te tudod haver, nem akarok beleszólni, de hogy valami nem stimmel az ezer százalék.
- Minden király.
Fogtam egy banánt és ezt tekintettem, a reggelimnek. Aztán bementem a fürdőmbe helyrehozni magam. Bekapcsoltam a gépem, és Simon levelével találtam szemben magam. Kimentem a nappaliba, leültem a többiek közé, és felolvastam az üzenetet.
- Igeeen. Fotózás. - ugrándozott Louis, akár egy gyerek.
- Na végre. Már olyan rég voltunk fotózáson. - ezek szerint Zayn is örült.
- Nagyon klassz lesz. - mosolygott Niall.
- De azt írja nem most lesz. Csak azért szólt előre, hogy készüljünk fel rá. - olvasta Simon sorait Liam.
- Akkor is várom már. - mondta Lou.
A jelek szerint mindenki örült. Igazából én is, mert Simon azt írta most sok munka vár ránk. Így kevés lesz a szabadidőnk, és a lehetőségem is, hogy Lexire gondoljak...
Lexi szemszöge:
A reggelt szokásomhoz hívem forró zuhannyal kezdtem. Felöltöztem, reggeliztem, a szokásos. És szerencsémre a szokásoshoz sorolhatom azt is, hogy Adam mire elkészülök az ajtóban vár. Nagyon szeretem. És már másfél hónapja együtt vagyunk. Olyan gyorsan mennek a napok. Az első hónap fordulónkra is emlékezett, amivel nagyon meglepett, mert nem gondoltam volna, hogy emlékszik rá. Pedig olyan, mintha csak pár napja lennénk együtt. Sülve-főve együtt vagyunk, ami nagyon boldoggá tesz. Minden perc Adammel csodálatos.
- Jó reggelt szerelmem. - csókolt meg.
- Neked is.
- Mit csinálunk ma suli után?
- Ami azt illeti nekem dolgoznom kell. - húztam a szám. - Mondjuk ha van kedved velem jöhetsz.
- Oké.
- De elég sokat kell ülnöd.
- Nem gond. Ha a suliban kibírom máshol is menni fog.
- Ezek szerint jössz? - kérdeztem fülig érő szájjal.
- Nagyon úgy tűnik.
- Szuper.
Az órák hamar teltek el. Minden órán felelés vagy dolgozat várt. Eléggé kimerültem már a sok hajnalokig tartó tanulástól. De tartom az átlagom, ami mindig erőt ad, továbbra is tanulni.
- Mikorra jöjjek? - kérdezte Adam a házunk előtt.
- Öt óra felé.
- Akkor ötkor itt leszek. - hajolt felém.
- Jól van. - csókoltam meg.
Adam elhajtott, én pedig bementem. Finom illat lengte be a házat.
- Mi ez a finom illat Kat? - mentem mosolyogva a konyhába.
- Sütit sütök. - mosolygott.
- Már most biztos vagyok benne, hogy finom lesz.
- Reméljük.
- Nem láttad anyát?
- A szobájában van.
- Köszönöm. - mosolyogtam, mire ő egy bólintással válaszolt.
Anya szobáját vettem célul, majd az ajtó előtt megálltam, és kopogtattam.
- Gyere. - hallatszott bentről.
- Szia anya. - mosolyogtam.
- Szia kicsim. Mi volt az iskolában?
- Kicsit elfáradtam. Sok volt a dolgozat, és a felelés.
- Jól sikerültek?
- Tökéletesen.
- Olyan büszke vagyok rád. - ölelt meg.
- Örülök, hogy már itthon vagy.
- Nem is meséltél nekem Adamről. - ültünk le az ágya szélére.
Hogy mennyi mindent nem meséltem. Mondtam volna. A tekintetem frissen készült fotójára emeltem.
Majd így válaszoltam: - Még nagyon friss volt a dolog.
- Jól érzed magad vele?
- Igen. Nagyon. - mosolyogtam.
- És szereted?
- Azt hiszem. - pirultam el.
- És megtörtént már?
- Még nem. - Majdnem kicsúszott a számon, hogy ellentétben Harryvel.
- Remélem az is varázslatos lesz.
- Ööö...anya. Nem azért mondom, de ugye tudod, hogy már nem vagyok szűz? - itt kivételesen nem Harryre gondoltam. Egyébként is miért gondolok én ennyit RÁ? A lelkiismeretem kezdi túlzásba vinni.
- Persze, hogy tudom kicsim. Arról gondoskodott az a tuskó Tom. - szorította össze a fogait.
- Miért tuskó? - értetlenkedtem. - Én dobtam, és kedves volt velem.
- Szerintem tuskó. - vont vállat.
- Oké. Te tudod.
- Ma nem felejtetted el, hogy menned kell dolgozni ugye?
- Nem. És Adam is elkísér. Annyira hiányzott már az is.
- Nélkülem az sem megy.
- Anya te vagy a menedzserem. Mit gondoltál nélküled, hogy menne? - nevettem.
- Csak azért nem engedem, hogy nélkülem csinálj bármit is, nehogy valami pucér fotózásra kelljen menned.
- És nélküled nem is tudnám csinálni.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése